| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
A párduc 4. (befejezés) Ideje:: 07-24-2011 @ 06:12 pm |
|
|
|
|
A csillagos nyári éjszakában egy lány rohant a szűk utcán. Berontott egy házba, felszaladt az emeletre, majd benyitott egy lakásba. Zaklatottságában fel sem tűnt neki, hogy nincs kulcsra zárva. A lány körül sem nézve nyitott be volt szerelme szobájába, ahol az festeni szokott. Bent a szokásos rendetlenség fogadta, szanaszét ecsetek, festékes tubusok, vázlatok hevertek.
Az állványon egy félig kész kép állt, amely egy feketepárducot ábrázolt. A nagymacska ugrásra készen állt, és egyenesen a néző szemébe nézett. A lány komoran nézte. Nagyon jó kép, gondolta, talán a legjobb lesz az összes közül, ha elkészül. A háttér még csak pár ecsetvonásból állt, és a párduc testét is nehezen lehetett kivenni, főleg mert csak az ablakon besütő holdfény világította meg a szobát. A kapcsoló valamiért nem működött.
A lány nem tudott elszakadni a képtől, megbabonázva bámulta. Egy percre azt is elfeledte, hogy miért jött ide. Hogy ijesztő telefonhívást kapott az éjszaka közepén.
Van ebben a festményben valami, ami megfogja az embert. Pedig még nincs is kész, gondolta. Ahogy a holdfény a képre esett, a párduc üres szeme mintha világítani kezdett volna, és a körvonalai is egyre jobban kivehetők lettek. Ez lehetetlen, gondolta a lány, csak a fény játéka okozhatja. Ám a párduc egyre inkább megelevenedett, fekete teste szinte vibrált a hófehér vásznon. A lány meredten nézett azokba a gyönyörű, sárga szemekbe, és hirtelen jeges rémület futott át rajta: azok a szemek már nem egy pár üres ecsetvonásból állnak; egy ragadozó értelmes és kegyetlen tekintete nézett a szemébe. Határozottan úgy érezte, hogy- bármennyire is lehetetlen- a festmény figyeli őt.
Ahogy a félhomályban állva meredten bámulta a képet, a párduc mintha egy kicsit megmozdult volna. A lány nem hitte el, amit lát: A párduc egyre inkább életre kelt, mintha már régóta állt volna egyhelyben, és most elgémberedett tagjait mozgatná.
A lány mozdulni sem bírt, de agyában kérdések cikáztak: hol lehet Gábor? Miért hívta fel ilyen hirtelen? Hiszen a szakítás óta nem beszéltek, nem találkoztak. A telefonban nagyon ijesztő volt. Rémülten, összefüggéstelenül ordított valamit Nelsonról, a kishalról, meg egy festményről. Azt gondolta, volt kedvese talán részeg lehet, de a fiú hangjából áradó rémület nem hagyta nyugodni, így gondolkodás nélkül iderohant. Viszont egészen eddig a pillanatig eszébe sem jutott, hogy talán veszélyes lehet ide jönni.
Ebben a pillanatban a párduc tekintetével fogva tartva a lányt, halkan leugrott a képről, puha tappancsai zaj nélkül értek földet a szoba parkettáján. Hatalmas és gyönyörű állat volt. A lány egyre csak bámult azokba a gyönyörű, sárga szemekbe. A párduc megállt előtte, és halkan morogva az orrával megbökte a lány lábát. A lány tett egy lépést hátra. A párduc ismét megbökte. A lány lassan elindul abba az irányba, amerre a nagymacska terelni akarta: az ajtó felé. A lányt hirtelen különös nyugalom fogta el. Biztosan érezte, hogy a párduc nem fogja bántani. A morgás figyelmeztetés volt, hogy távozzon. Lassan kihátrált a szobából, és halkan becsukta maga mögött az ajtót. Még mindig nem hitte el, aminek az imént tanúja volt.
A folyosón körülnézett. Hol lehet Gábor? A fürdőszoba ajtaja volt a legközelebb, benyitott rajta, és a látványtól felsikoltott: a festő a padlón feküdt, arca a felismerhetetlenségig szétmarcangolva. A csempe, a tükör és a test mellett heverő telefon csupa vér. Közelebb se kellett mennie, már az ajtóból látta, hogy halott. Mégis odament, zokogva letérdelt halott kedvese mellé. Az undort leküzdve remegő kézzel megfordította a hason fekvő tetemet. Az arcát eddig is látta, de most megdöbbent: a test fel volt szaggatva, mintha az összes belső szervét kitépték volna.
A lány maga sem tudta, mióta lehet a fürdőszobában. Csak sikoltott, zokogott a látványtól és a gondolattól, mely valahol tudat alatt már a szobában megfogalmazódott benne: a kép él. Él, és megölte alkotóját, aki gyűlölte őt.
A lány -percek, vagy talán órák múlva- felállt, és kiment a a fürdőszobából. Az ajtót becsukta maga után. A konyhában megmosta a kezét, közben nem mert gondolni sem a párducra, sem volt szerelmére. Kábultan kilépett a lakásból. Csak el innen minél messzebb, ahol megmagyarázhatatlan és borzalmas dolgok történnek. Tudta, hogy soha, senkinek nem fogja elmondani, hogy itt járt ma éjjel. Ki hinne neki?
A szobában, a festőállványon egy kép áll. Egy félkész festmény, mely egy ugrani készülő párducot ábrázol. Az állat tekintete üres, csak pár ecsetvonásból áll, és a testét is alig lehet kivenni a félhomályban. Egy kép, mely arra vár, hogy valaki ecsetet vegyen a kezébe és befejezze.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 07-24-2011 @ 06:12 pm
| Hozzászóló: Anne20 (Ideje: 07-25-2011 @ 08:09 pm)
Comment: Kedves Zsu! Nagyon tetszett a kis novellád, végig fenntartottad a feszültséget, a kíváncsiságot, hogy vajon mi fog történni. Sejtelmes volt. Örülök, hogy olvastam. Puszi: Anne |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Lukrecia (Ideje: 07-26-2011 @ 04:06 pm)
Comment: Kedves Anne! Köszönöm szépen; jól esik a dícséret, főleg, mert ez egy középiskolás irományom:) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Anne20 (Ideje: 07-28-2011 @ 12:54 pm)
Comment: Valamikor el kell kezdeni :)))) |
|
|
|
|
|
