A férfi egy padon ülve, csukott szemmel élvezte a koraőszi napsütést. Egy pillanatra hagyta magát elfeledkezni a keserű valóságról, és elmerült a kellemesen nosztalgikus hangulatban. Szeptember első napja volt. Valaha ezt a napot szerette a legjobban az évben, szinte már babonás makacssággal szerencsét hozó napnak tartotta. Új tanév, régi és új tanulók, kollégák, az ismerős zsibongás a folyosókon, a kávéillat a tanáriban...

Mélyet sóhajtott, és szemét kinyitva kényszerítette magát, hogy visszatérjen a valóságba. A szemközti padon három fiatal beszélgetett. Látszott rajtuk, hogy gólyák, most ismerkednek egymással. Két fiú volt, és egy lány.

-Én egy kicsit félek a matektól. Tudjátok, két éve érettségiztem, azóta sokat felejtettem a gimis anyagból.- mesélte éppen a magasabbik fiú.

-Én nagyon szeretem a matekot. Várom már az első órát, kíváncsi vagyok, milyen tanárt kapunk. Ha gondolod, szívesen segítek, ha jól látom, ugyanabba a csoportba kerültünk.

Válaszolt mosolyogva a szőke lány.

A férfi szíve megremegett, ahogy lopva ránézett. Az ő kislánya is ennyi idős lehet. Vajon hogy nézhet most ki? Több, mint tíz éve, a válás óta nem látta. Az emlékezetében még mindig szőke copfos kislányként él, aki kacagva mászik az ölébe. Sokszor eltűnődött már, hogy mit mesélhetett róla a felesége. Talán azt, hogy összeállt egy másik nővel? Vagy hogy meghalt? Mindegy. A valóságnál bármilyen légből kapott történet jobb. Elsüllyedt volna szégyenében, ha a lánya megtudta volna az igazat. Persze az is lehet, hogy a felesége azóta összeállt valakivel, és a lány immár azt a férfit tekinti apjának.

Ismét becsukta a szemét, és sóhajtva hátrahajtotta a fejét a padon. Ritkán engedte meg magának azt a luxust, hogy a múltjára gondoljon. Túl fájdalmas volt. De most eszébe jutott Kriszti kisiskolásként. Együtt mentek vásárolni, együtt kötötték be a könyveket. Maga előtt látta a lányát kis elsősként, az első napon, ahogy kézen fogva sétálnak az iskola felé. Komolyan, felnőttesen lépett be az osztályba, hátán a táskája, kezében a sonkás sajtos szendvicset rejtő uzsonnás csomag. Délután pedig csillogó szemekkel szaladt ki az iskola kapuján, és kijelentette, hogy ha nagy lesz, tanítónéni szeretne lenni.

Aztán sorra eszébe jutottak az ő első napjai is. Ahogy megismerkedik egy új osztállyal....ahogy fellép a katedrára...a sok érdeklődő, tudásra éhes szempár. Később már fáradtak, figyelmetlenek, többen lemaradnak. Azonban az első napon mindenki tiszta lappal indul! Aki előző évben még bukdácsolt, az az első szeptemberi napon kipihenten, buzgón figyel, jegyzetel, megfogadva, hogy idén bizony nem fogja elveszíteni a fonalat és minden órára készülni fog. A kollégák is nyugodtabbak, türelmesebbek még ilyenkor.

A férfi halványan elmosolyodott, ahogy eszébe jutott néhány egykori kollégája. Vajon mi lehet velük? Ha most találkoznának, vajon megismernék őt? Dehogy ismernék. Az utcán töltött évek megváltoztatták a külsejét. Becslése szerint legalább húsz évvel tűnhetett idősebbnek a valódi koránál.

Fáradtan kinyitotta a szemét, és a szemközti padra nézett. A két fiú már elindult vissza az egyetem felé. A lány a kezében tartotta a szalvétába csomagolt szendvicsét, de nem harapott bele. Az egyik fiú visszafordult.

-Kriszta, nem jössz? Lekéssük az előadást! Még előtte meg akartuk nézni a tesitermet.

-Nézzétek csak, majd jövök én is! Előadáson találkozunk!

A férfi legnagyobb döbbenetére a lány megállt előtte. Vérvörös arccal, egyik lábáról a másikra állva, zavartan nyújtotta át a szendvicset.

-Remélem nem sértem meg, de el tetszik fogadni? Sonkás sajtos.

A férfinak torkára forrt a szó, ahogy a félelmetesen ismerős szempárba nézett. Némán elvette a szendvicset, arcán egy könnycsepp folyt végig. Mire újra felnézett, a lány már eltűnt. Megbabonázva meredt a kezében tartott szendvicsre.

Lehetséges lenne? Szerencsét hozó első nap? Lassan elmosolyodott, és komótosan bontogatni kezdte a szalvétát.

~oOo~