1995. június

Ildikó álmosan ült az autó hátsó ülésén, és az út szélén elsuhanó fákat figyelte. A szülei két héttel ezelőtt közölték, hogy az egész nyarat vidéken, a Nagypapáéknál tölti. Nem mintha nem szerette volna a nagyszüleit, és igazából szívesen utazott hozzájuk a Győr melletti kicsi faluba vakációzni. De azért jobban örült volna, ha a barátnőivel strandra és bulizni mehet- már persze, ha a szülők engedték volna. Édesapja azonban konzervatív nézeteket vallott; szerinte Ildikó még fiatal a bulizáshoz, a fiúkról nem is beszélve. Így aztán várt rá egy kellemes, de unalmas nyár a nagyszülőknél. Örült, hogy legalább két unokatestvére osztozik sorsában- a lányok ikrek voltak, és egy évvel fiatalabbak Ildikónál.

Ildi ásítva elszakadt a tájtól, és kinyitotta az ölében fekvő Bravo magazint. Édesapja ránézett a visszapillantó tükörben.

- Remélem, azért kötelező olvasmányokat is hoztál magaddal.

- Apu, még csak most lett vége a sulinak! De nyugodt lehetsz, csillagos ötös dolgozatokat fogok írni!

-Ha a nagyapádra bízod magad, akkor el is hiszem.- felelte Apa mosolyogva. Nagypapa híres könyvmoly volt, és soha nem állta meg, hogy töviről- hegyire el ne mesélje unokáinak a kötelező olvasmányok cselekményét. Nem csoda hát, hogy Ildi hetedikben és nyolcadikban már ki sem nyitotta a könyvet, mégis ötöst kapott az olvasónaplójára.

Három órányi utazás után- ami Ildikónak legalábbis egy örökkévalóságnak tűnt- végre megérkeztek a kedves kis falusi ház elé. A házat majdnem teljes egészében eltakarták a kerítés elé ültetett hatalmasra nőtt fenyőfák. Még ki sem szálltak az autóból, amikor a verandán megjelent Nagypapa mosolygós arca. Szigorúan rászólt a kapuban csaholó kuvaszra, és a vendégek elé sietett.

- Apa, én ebéd után indulnék is vissza, dolgoznom kell.

- Sebaj, Ildike meglesz itt velem meg a mamával, ugye? Holnap meg már érkeznek Katikáék, akkor majd lesz társaságod is. Aztán ebéd után lesz egy kis meglepetés is.- mondta titokzatosan.

- Milyen meglepetés papa?- kérdezte Ildi kíváncsian.

- Nem mondhatok semmit, mert öreganyátok kitekeri a nyakamat! Hanem most már gyertek be, mert a mama addig nem nyugszik, amíg degeszre nem tömött benneteket, minden tiltakozás hiábavaló.

Apa hozta Ildi táskáját- a lány próbált minél gyorsabban belsisszolni a házba, mert kicsit félt a vadul ugráló kuvasztól. Nagypapa ezt szóvá is tette.

- Nem kell tőle tartani, nem bánt ez senkit, csak kajla még. Itt maradsz te! Helyedre! Majd megbarátkoztok. Gyorsan megszokja, hogy itt vagy, akkor már nem fog ugrálni.

Bodri azonban még egyáltalán nem akart megnyugodni. Mindenkit megugatott, aki a kerítésen túl volt, viszont alighogy gazdája beengedte a látogatót a kertkapun, boldogan ugrált az illetőre egy kis simogatás reményében. Nevét illetően Nagypapa nem tett túl nagy kreativitásról tanulságot. Egész életében kuvaszt tartott, és mindegyiket Bodrinak hívta. Jelenlegi Bodri körülbelül a tizedik lehetett a sorban, de ezt senki nem tartotta számon. Különben is, egy kutya nem francia király, hogy beszámozzák.

Ildi és édesapja beléptek a házba, ahol rántotthús illata, valamint Nagymama sopánkodása és csókjai fogadta őket.

- Jaj, életeim, csak hogy itt vagytok, üljetek le, rögtön tálalom a levest. Ildikém, de sovány vagy, eszel te rendesen? Na majd én itt felhizlallak, ne félj.- mondta, miközben meleg ölelésébe zárta rég nem látott fiát és unokáját.

Az ebéd bőséges volt és finom. Mikor az utolsó rántott csirkecomb is elfogyott, nagymama leszedte az asztalt, és desszertes tányérokat hozott.

- Ildikém, készültünk egy kis meglepetéssel. Isten éltessen sokáig, drága gyermekem.- mondta könnyes szemmel, miközben nagypapa behozta a hatalmas csokoládétortát. A tetején tizenöt szál gyertya égett.

- Nahát, köszönöm szépen. Igazán nem kellett volna. –mondta Ildi csillogó szemmel, de kicsit zavarban.

- Csak nem gondoltad, hogy elfelejtjük, milyen jeles nap volt tegnap? De ez még nem minden. Tessék, a mama választotta, remélem, hogy tetszeni fog. –adta át Nagypapa az ajándékcsomagot.

- Köszönöm szépen, de tényleg nem kellett volna. Kibonthatom?

- Azért kaptad. –felelte Apa nevetve. Mosolygós arcáról Ildi rögtön leolvasta, hogy apja be volt avatva a meglepetésbe.

Ildikó kibontotta a csomagot. Egy gyönyörű nyári ruha lapult benne. Halvány barack színű, apró virágmintás, hosszú ruha, bő szoknyarésszel.

- Nahát! Mama, ez csodaszép! Nagyon, nagyon köszönöm!

- Azért remélem, gyermekem, valami szép cipővel fogod hordani, nem ezzel a mostanában divatos ronda bakanccsal. – válaszolt Nagymama aggodalmasan Ildi lábbelijére pillantva.

- Ugyanmár mama, azzal hordja, amivel szeretné. Felőlem gumicsizmával is felveheti, de most már vágjuk fel azt a tortát!