céltalan bolyongok a kivénhedt utcákon,
bólogatva rámköszönnek a gesztenyefák,
szakadt műzacskót pörget körbe a pállott szél,
egy bolond hangya sír a sercegő kavicson.
mereven néz le rám egy százéves vízköpő,
megfakult réz-szemében sok ócska gúny villog,
egy szakadt galamb bénán felbilleg az ágra,
sovány pók két öreg közé drótból hálót sző.
kopott kapu rozsdás zárja vagy nyolcat kattog,
málló vakolat pernyéjét fújja rám a szél,
mellettem elcsattog kerek fémpapucsában
egy sárga, részeg villamos… egyedül vagyok… |