Szánalmas, unalmas és nevetséges.
Hogy néha-néha úgy tűnik tehetséges?
Bolond vagy korszakalkotó?
Ciklusosan változó női, lélek kommandó.
A történet, hogy okulhass
eképp:
végetért.
Egy depressziós őszi hajnalon
éreztem egyedül vagyok nagyon.
Estére még sötétebb lett a semmi
elfelejtettem vitaminokat enni
és mert a csend még sosem adott
koncertet,
nem akartam, de írtam pár üzenetet.
Kitörölt telefonszámok után nyomoztam
agyamban, ágy alatt, polcon és dobozban
Írtam, két sort, mert többet se tudok már
ez volt a szöveg:
"Eszembe jutottál."
Elküldtem majdnem minden volt pasimnak
akinek nem, azt látni se akartam
Bár tudom megeshet, olvassák e verset
el ne felejtsék cipelem a terhet
mit hiányuk jelent
egy hátmasszázs nélküli pocsék reggelen.
Szóval, hogy meséljek is róluk. Mindegyik más.
Akad ki odavan most is
csak nekem kell más.
Akad ki megszöktetett régen
mint egy herceg, csak nem lovon
hogy pár hétre rá kidobott
bűnéül fel nem rovom.
Kit így szerettem, kit úgy,
volt kit nem szerettem, volt akit imádtam
Volt hogy hátuk mögött mellékutat csináltam.
Mindenesetre jött pár válasz
az üzenetre, például: válassz
te lány, ha én kellek
senki másnak
ne hagyj foltot
a nyakán.
Volt aki a semmivel tüntetett, de másnap
azért írt egy kósza mi van veledet,
aztán volt két telefonhívás is
aztán rájöttem, hogy miért kerültünk végülis
egymásnak múlt időbe
és a hülyeségeim ráfogtam
az ömlő esőre.