A rém

Csendesen csepergett az eső. Este van. A fiatal szőke nő bezárta az üzlete ajtaját és elindult hazafelé. Egy kis cipőboltja volt. Ma leltározott, ezért nagyon eltelt az idő. Az órájára pillantott. Tizenegy óra múlt öt perccel. A kisfia már biztosan alszik. Még szerencse, hogy itt van a nagyi és vigyáz rá. Gondolataiba merülve észre sem vette, hogy egy sötétkabátos alak követi. Magas sarkú cipője hangosan kopogott a nedves járdán. Hirtelen úgy döntött, hogy a rövidebb utat választja és a parkon keresztül lerövidíti az útját. A Central park hatalmas. Tele fákkal és bokrokkal. Annak idején sokszor sétált erre a barátjával, későbbi férjével. Vidám órákat töltöttek el itt. Mosolyogni kezdett az emlékek hatására. A park kacskaringós ösvényein haladva csikorogtak a kavicsok a léptei alatt. Fújni kezdett a szél. Borzongás vet erőt rajta. Összébb húzta kis tavaszi kabátját. Ekkor reccsenést hallott a közelből. Megállt és egy pillanatig feszülten figyelt. Nem hallott semmit. Úgy gondolta, csak a képzelete játszott vele. Az eső egyre jobban zuhogott.

- Hoznom kellett volna esernyőt- gondolta. - Na, sebaj. Legalább felfrissülök kicsit, úgyis nagyon álmos és fáradt vagyok. -

- Bezzeg a Hold sem látszik ilyenkor – mérgelődött. Ismét neszeket hallott a háta mögüli irányból. - Jellemző nincs világítás. Bizonyára a sihederek kiverték az égőket, hogy gondtalanul szórakozhassanak a sötétben. -

A következő pillanatban tisztán hallatszottak a léptek. Kezdett félni. Gyorsabban szedte a lábait, de a léptek egyre közeledtek. Hátrapillantott. Villám cikázott az égen. Fényénél megpillantotta a magas sötét alakot, aki árnyékként követte őt. Nagyon megijedt.

Szuszogó, szinte tébolyult hangot hallott a közvetlen közelében.

- Meghalsz te ribanc! - Meg foglak ölni! -

- Mit akar tőlem? – kiabált hátrafelé, miközben futásnak eredt.

- Már mondtam. Megöllek ribanc! –ordította az üldözője. Egyre közelebb került hozzá.

Sikítva menekült és segítségért kiabált, de balszerencséjére senki nem járt erre. Halálra rémült és a kisfiára gondolt. - Mi lesz vele, ha történik velem valami? - futott át az agyán.

- Mit ártottam magának? - kiáltott. Szinte lebénította a félelem. Érezte, ahogy megragadja a ruháját a támadó. Megpróbálta kitépni magát a kezei közül, de az erősen tartotta. Beleragadt a hajába is és földre teperte. Minden erejét összeszedve szabadulni próbált, de sikertelenül. A küzdelem hevében észre sem vette, hogy elállt az eső.

Harapott és karmolt. A sötéthez alkalmazkodott szemei torz arcot véltek felfedezni, pár centire az ő arcától. Velőtrázó sikoly hagyta el az ajkát. Megcsillant valami. Egy pillanattal később éles fájdalom hasított a hasába. Aztán újra. Érezte, hogy folyik a vére. Sikerült belekapnia a gyilkosa szemébe. Az eresztett a fogásán és a szeméhez kapott. Ekkor maradék erejét összeszedve oldalra fordult és megpróbált feltápászkodni. Vonszolta magát néhány lépésnyit. Csurom vizesen, vértől áztatva sikerült talpra állnia. Megbotlott és térdre esett. A keze ügyébe került egy kő. Miközben igyekezett kiegyenesedni ismét beléhasított a penge. Ezúttal az oldalába. Még annyira eszméleténél volt, hogy a kővel fejbe vágja az alakot. Azután elterült.

Másnap reggel az iskolába menet két tizenéves fiú vidáman kacarászva sétált a parkon keresztül. Az egyikük megjegyezte, hogy milyen furcsa, vörös színe van a kavicsoknak. A másik csak legyintett rá. - Ugyan már biztosan kiömlött valami festék. -

- Nézd már a fű is olyan és a bokor felé még inkább. - mondta az első. - Nézzük meg mi van arra ! - 

- Rendben. -  Elindultak. Néhány pillanat múlva ordítva szaladtak a város felé. Halálra rémültek a látványtól. A bokor mögött ugyanis egy lecsupaszított, átvágott torkú, fiatal szőke nő holtteste feküdt, tele szúrásnyomokkal.  Üveges tekintetéből iszonyat áradt. Körülötte minden csupa vér.