2.
Pocsék időjárás volt odakint. Az esőcseppek folyamatosan a szélvédőt kopogtatták. Az ablaktörlők sietve próbálták szárazra törölni az ázott üveget, mindhiába. Még épp volt egy szabad hely a jórészt képviselőknek fenntartott parkolóban, és jó ötpercnyi bravúrozás után sikerült is beállnom.
A bejáratnál már vártak rám, a vörös fickó és egy jóval magasabb, sötét öltönyt és hajat viselő férfi. Sietős léptekkel haladtam feléjük, remélve, hogy nem csapom össze magam.
– Örülök, hogy eljött, ő itt Lugosi László, különleges ügynök. – A sötét öltönyt viselő férfi csak egy bólintással üdvözölt, és olyan fapofát vágott közben, hogy kedvem támadt volna nevetni.
– Lugosi? – Kérdeztem mosolyogva. – Mint a vámpír? – A hústorony vagy nem értette a viccet, vagy nem akarta érteni. Mindenesetre Kerekes feloldotta a zavart helyzetet egy köhintéssel.
– Erre jöjjön – mutatott az ajtóra. A koronaszoba egy kicsike lyuk volt, ablak természetesen nem volt sehol. Minek is lett volna egy titkos szobán? A fejem fölött egy apró kristálycsillár függött, a négy felső sarokban négy kamera figyelt. Tehát minden négyzetmillimétert figyeltek állandóan. Csupán egyetlen bútordarab állt a szoba közepén, a padlót borító bíborszínű szőnyeg közepén. Egy kábé másfél méter magas díszállvány, amely egy nemzeti színű zászlóval volt letakarva. Azon pedig egy vörös, bársonyos párna, körülötte az üvegburával, amely a Szent Koronát hivatott megvédeni a portól és az ujjlenyomatoktól. Egyetlen dolog hibádzott csak: a korona valóban nem volt a helyén, csak a párnán lévő benyomódás adta jelét annak, hogy nemrég még azon pihent. Viszont a kicsike, világos színű tulipánvirág forma valóban ott volt. Olyannak tűnt, minthogyha pont egy ilyen formában kopott vagy fakult volna meg a díszpárna.
– Szabad? – Néztem Kerekesre. Ő bólintott, és hogy, hogy nem, valahonnan az öltönye belső zsebéből elővarázsolt néhány vékonyka gumikesztyűt, és a kezembe nyomta. Felhúztam, aztán óvatosan leemeltem a vitrint a párnáról. – Megfogná, kérem? – Kerekes bólintott, majd sebtében kesztyűt húzott ő maga is, és átvette a nehéz üveget.
Visszafordultam a párnához, és egy gyors mozdulattal lehúztam a jobb kezemről a gumikesztyűt, majd a párnára helyeztem. Azaz csak helyeztem volna, ha az addig csendben figyelő hústorony rám nem dörrent akkorát, hogy azt higgyem, mindjárt ablakot csinálok a helyes kis titkos szobácskájukra, amely egyébként mélyen az Országház földszintje alatt húzódott.
– Hé! Mi a fenét csinál? Tilos hozzáérni puszta kézzel!
– Ha nem engedik, nem tudok segíteni! – Kiáltottam vissza inkább ijedten, mint dühösen. A hústorony ekkor ideges pillantást vetett Kerekesre, aki pislantott egyet, jelezve, hogy hagyja rám a dolgot. Lugosi végül beletörődött a helyzetbe, és hagyta, hogy a párnára helyezzem a kezem.
Először nem éreztem semmit, jó sokáig. Türelmesen tartottam hosszú ujjaim a párnán, épphogy csak hozzáérve a finom anyaghoz, amíg furcsa melegséget nem kezdtem érezni belőle. Erre még erősebben koncentráltam.
Kisvártatva egy kis fehér folt jelent meg a szemhéjam mögött a sötétben, és lassanként növekedésnek indult. A következő pillanatban egy felvillanást láttam. A felvillanás csupán a másodperc töredékéig tartott, de tisztán kivehető volt minden részlete. Egy négyágú alakzatot láttam, aranyosan fényleni. Mintha valamiféle benyomódás lett volna valamin, ami szintén aranyszínű volt. Aztán a kép eltűnt, és sötétség lett pár másodpercre. Egy másik felvillanás jött, egy másik képpel. Ezúttal egy ember formájú alak jelent meg, térdre borulva. Ekkor fényesség támadt, és az emberi alak előtt egy másik jelent meg. Ő világított, beragyogott mindent maga körül, s mintha még szárnyai is lettek volna, de ezt nem tudtam biztosan megállapítani. Mondott valamit, kezében tartva egy tárgyat, de képtelen voltam kivenni, mi lehet az, az angyali ragyogástól. Ezután lassan homályosodni kezdett minden, majd ismerős alakok tűntek fel előttem. A kép kitisztult, a vörös fickó és a hústorony most megdermedve bámultak rám. Csak ennyit érzékeltem a külvilágból, mielőtt ismét minden elsötétült.
folyt.köv. |
