Azon az álmos, hótól csillogó reggelen, mikor a városba érkezett, még nem tudta, mi vár rá.

Bár sütött a nap, csípős volt az idő, ő mégis szárnyakat kapott. Most változik meg a világ. Ha már a gimnáziumban nem... Vagy nem teljesen. Igen, féltettem. Minden anya félti a lányát. Minden anyának el kell engedni a lányát. Hát most, hogy egyedül lakik. Pontosabban a barátnőjével. Laura rendes lány. Jót tett Timinek, hogy vele van.Talán az arca is rendben lesz hamarosan. Még két műtét kéne. De most nincs pénz. Szerencsére dolgozik. Egy étteremben főszakács(nő). De nem sokat mesél a munkájáról. Remélem nem azért, mert bántják. Néha úgy érzem, élvezi. De semmi konkrét. Igaz, mikor meglátogat, nem ez a fő téma. Ha rákérdezek a munkára, csak annyit mond: Minden rendben anya, jól érzem ott magam. Rendesek a kollégáim.

Pedig ismer,tudja... Hogy féltem. Talán pont ezért. Meg akarja állni a helyét a világban. A balesete ellenére. Mikor kihozta a gyereket, és égett... Szörnyű volt. Az apja sem tudta visszafogni, mikor meglátta a szomszéd kisfiút az ablakban. Imádta a kisfiút. Sokat vigyázott rá. Meg, ahogy ismerem, egy vadidegen gyerekért is berontott volna a lángok közé. Kifelé a kicsire adta a vizes pokrócot. Így égett meg. Alig 12 évesen. Onnantól sokat csúfolták. Nem bánta meg tettét, hőstettét, de a gúnyolódás mindig fájt neki. Ők csak az égett bőrt látták, ami rémisztő volt. Hát ennek hangot adtak. Mikor gimnazista lett, remélni kezdett. Hisz már első nap leültette maga mellé egy lány. Fél év "barátság" után derült ki: csak azért barátkozott vele, mert így szebbnek akarta láttatni magát. Timi összeomlott. Másnap Laura megvédte piszkálódók egész hadától. Azóta elválaszthatatlanok.

Most, mikor elköltözött és munkába állt, 23 évesen, ugyanolyan erős reményt látok a szemében, mint első napja után a gimnáziumban.

Talán van remény... Egy megégett arcú lánynak is.