és nem megyek el

némaság tüzében

a hang nem felel.

Én nem alkuszom

s nem vezekelek

a Tenger elnyeli

érzéseimet.

A semmiből jöttem

a semmibe megyek,

végtelenből végtelenbe

érnek a hegyek.

Előttem sötét tátong

utánam fény ragyog

alsó világokból

felsőkbe nyúló

Világfa vagyok.

Láttam már sok Holdat

telni és fogyni az Égen,

aranyló szivárványként

ívelek át

a mélysötét Éjen.

Messze, hol a Föld

s Tenger összeér,

ott érek majd partot

ameddig sirályom kísér...

és egyszer majd

helye lesz lelkemben

minden lénynek

ki szívével szívemig elér.