Eddig menekültem,
most megállok.
Izmaim görcsben
erőm végére sérülten,
zihálok.

…és visszanézek az üldözőre.
Eddig nem láttam
csak éreztem,
ahogy cafatól a csőre;
véres a hátam.
Nem fáj, nem érzem.

Futottam bátran,
menekültem,
hátra nem néztem;
csak vágtattam,
váltottam testeket;
elbújtam, rejtőztem;
patám koptattam,
kop-koppant négy patkó;
rettegtem, hogy megkóstol,
hogy egy utolsót
belém mar;
búcsúzom a Sorsomtól,
de felkavar…

Látom!
Látlak madár.
Te Egyetlen
ki nM tartozol hozzám.
Az ösztön kegyetlen
úgy izgat, szinte habzik a szám.

A Sas leszáll,
mancsaiból kiereszti
a karmát.
Én dobbantok
a patámmal
Ő széttárt szárnnyal
támadásomra vár.

Megrázom magam,
önmagam megadva.
Egyszarvam ismét látszik,
sörényem szivárványos
színekben pompázik,
oroszlányos
farkam ingázik.

Unikornis áll most
a Griffel szemközt!
Mozdulatlan állok;
tekintete megköt.
Számára csodának vállok…

Ő számomra az Élet,
hogy üldözzük egymást
Én azért élek…
Eddig rejtett mének
biztosítottak alvást;
eddig szüzek vére
csillapított,
míg szenvedélyem
vad tánca
kísérte személyem,
mely mindig más
bőrben lapított.

Ő nekem a halálom.
A halálmadaram.
Kinek, ha megadom magam…
Megadom magam!
Az egekbe repít.

Felvisz Engem
a magasságokba;
érintetlen Lelkem
magához ragadva;
összeforrunk
Eggyé;
összeforrunk
Tökéletessé;
és távozunk
a csillagokba
ahol megszületik majd
egy mende-monda.

/eredeti 2009.03.31.
átdolgozott 2012.10.25./