Ha az utolsó könnycseppel a kontaktlencsét
is kidörzsölted szemedből
ha az utolsó érzésnyúlvány hátába is kést döftél
ha a szerelem utolsó leheletét láttad feloldódni
a szoba éltető oxigénnel szennyezett levegőjében
ideje lesz elgondolkodnod.

Hosszú napokat hordtad a kereszted
Simon sem vitte helyetted
a hátad ívben, kezeid néha remegtek
hogy örökké tart majd, te sem hihetted.

A neon hunyorít egyet, majd egykedvűn
világít tovább
Nem szól, mit is mondhatna
hogy mit tettél magaddal és mit tett veled a világ
ha elmesélné nem lennél boldogabb.

Csak húzd, vidd, vonszold a keresztet
hinned kell, ez a végzeted
Ezért halsz és ezért születtél meg
És nem szabad gyűlölnöd, csak szeretned.

Mosolyokat küld szét a képernyő fénye
Hogy bolond voltál, vagy érthetetlen
Ő eddig is tudta, csak sohasem mondta
Amíg szerelem mannát szedtél hajnalban
ő mindig ugyanazt az arcát mutatta
Meg nem szépült, de nem is öregedett
Már nem emlékszik, de nem is feledett.

Áll már a kereszt, te kész vagy
feláldozni magad
ha kezed a vas járja át
a fájdalom magával ragad.

Nézd gyanakvó lélek, érted halok,
érted éltem egykor
Te voltál a a napfény méz-illata...
Véres könnyem folyik arcomon,
Már semmit sem látok, érzek
Feláldoztak, s én örömmel haltam érted
mert nem tudok mást, csak hinni benned.