Vasalt ing alá kúszó tekintet,
bársonyos kézzel játszik a kinccsel,
érinti vágya mint bárd a bosszút,
tekintete hull le mint éles pallos,
jövőt látó sorsa, sírva tagadja,
mint vászonba burkolt szúró szerszám,
ajánlólevél sem kell, mindent meglát,
ördögi lények hűsen heverésznek,
aztán minden éj s nap új végítélet,
kristályos kőből szúrós szemükből
faggyús könnyel, koldus gyászba győznek.
Falakat emelnek tóvízi szörnyek,
hevesen szeretnek múlandó fércek,
ereket fésül a Raszta kéz emlőn,
gondolat fodrásza serkenti szőröd,
égnek a fények a látómezőkön,
új szaga van most a kihalt vidéknek,
jól mulatnak a puhány pribékek,
ecettől bűzlő keresztkérdések,
aztán minden éj s nap új végítélet,
kristályos kőből szúrós szemükből
faggyús könnyel, koldus gyászba győznek.
Ésszel szemben kitartás a győztes,
mint benzinnel táplált torzuló ménes,
vágtat halálba maró mosollyal,
kérdezik tőle mi az amit itt hagy,
pillanat bünteti nem érez bajjal,
újra csak jönnek a vesztes tétek,
szüzek szemében a tükör törvények,
várnak negédes forró kalandra,
aztán minden éj s nap új végítélet,
kristályos kőből szúrós szemükből
faggyús könnyel, koldus gyászba győznek.
|