Karban tartok.

Frissít, áthelyez, töröl,

a homokóra  nem könyököl,

készül a rend bennem,

kicsit éhes vagyok,

most enni mentem.

…És jövök, arcomba kávét lökök,

 mentem, mi menthető,

egy-két emlék, kopott bár,

de újra festhető,

így marad, és kész az agy.

Lépek, a szív következik,

hu, azt hiszem, ez eltart reggelig.

Még fut egy-két érzelem

őket még hagyom,

átugrik fölöttük lélekkurzorom.

Itt nagy a baj, minden töredezett

ez a szívlemez kissé megrepedt.

Ezen a meghajtón most látom,

beborít mindent egy álom.

Kijelöl, lomtárba helyez

„nem törölhető”

hát igen, így van ez,

van ami nélkül nem megy a gép,

egye fene, a kurzor lelép.

Ábrándok: ócskaságok

most közéjük vágok:

nem kell, nem kell

töröl és töröl,

és lőn, már a semmi tündököl.

Visszalépek- tudod, a futó programok-

egy még mindig megy,

beleroppanok!

„Leállít”, de nem, nem reagál

makacs egy program,

inkább a szív megáll,

de ez nem,

nem hagyja magát,

csak fut és játssza az ostobát.

Már csak ez hiányzott nekem,

ez a folyton futó lökött szerelem,

még mit nem, azt hiszi bennem forrhat?

Majd ad neki a „format”.

Nagyszerű, megy ez simán

kész vagyok! „Újraindít”

…..majd az új nap hajnalán.

..és ébredek, minden program betölt

oh, a vírusirtó éhgyomorra ölt,

és „frissítés” a rendszer máris rendben

csak az a futó program hiányzik,

a szívlemezemben.