Kalimpál, kis kezét nyújtja,
kipróbál újra meg újra,
s ha már vannak színek, formák,
ha megismerte a lábát,
jönnek mondókák, énekek,
s a tejbegríz is ízesebb,
elővesz színes ceruzát,
színes még neki a világ.

Aztán majd megtapasztalja,
nehéz az iskolatáska,
lassan rátesznek terheket,
ideje egyre kevesebb,
de a leckéje egyre több,
csak görnyed füzete fölött,
ír, olvas, ki- és beszámol,
nem rogy össze a tudástól. 

Rohangál feljebb a létrán,
mert rá újabb feladat vár,
vizsga, edzés, buli, dráma,
s jön az élet iskolája,
mikor munkahelyet keres,
eszmél, nem minden sikeres,
milyen nagy király a tőke,
ha nincs, fáj a feje tőle. 

Még keresgél, bízik, mulat,
de ritkább, hogy fityiszt mutat,
inkább azon van, hogy végre
hobbijára jusson pénze,
majd a korral másként látja,
örül, hogy marad barátja,
a családja is szereti,
s számláit tudja fizetni. 

Már rajta a világ szeme,
neki kell teljesítenie,
felelősség terhe sújtja,
meg van pecsételve útja,
hisz ugyanazt kell tennie,
mit szülei tettek vele:
rögös útra téríteni,
megmutatni merre, melyik.