Magasröptű gondolatok
Bármit olvastok majd alant, gondolataim mind magasröptűek. Az, hogy szép vagyok, az semmi a többihez képest. Okos vagyok? Köztudott. Szerény vagyok? Mindenki mondja rólam. Dehát miért is ellenkeznék? Ez jót tesz a zsigereknek, növeli a pozitív önérzetet összes mellékhatásával együtt s ez mind halálos csapás az ellenségre, bárhol legyen is az…
Magasröptömben hirtelen nem is tudom mit mondhatnék még, hiszen eddig minden fontosat felsoroltam.
Talán megemlíthetném, hogy az élet nehéz. Nos, lehet, hogy ezt a gondolatot mások is felhozták már, de tény, hogy ebben van valami. Gyakran szinte keressük a bajt. Mondják például, hogy a repülő a legbiztosabb jármű, mert soha nem marad fönt. Pedig ott vannak azok a kis gépek. Egymotoros Cesna gép. Ha az bedöglik, nincs mit tenni. Mondtam is a haveromnak:
- Képzelheted, milyen lenne lezuhanni egy Cesnával!
Aszongya:
- Na, az be is Cesna!
Mindíg ilyen. Szabadszájú. Annyira jobboldali, hogy tőle jobbra már csak a betonfal köveztkezik. Persze itt nem a politikai hovátartozás a kulcskérdés, mert a kulcskérdés az, hogy hová lett a lakáskulcs? Na, szóval: mégis utazunk repülővel abból kiindulva, hogy légi katasztrófák leginkább filmen léteznek, a valóságban meg úgyis csak másokkal történhet ilyen borzalom. Pedig még a fociról is a lezuhanás jutott eszembe, amikor a meccsen az ellenfél lesreállította a támadó játékost, kényszerből, nehogy az könnyű labdát kaphasson. Ezt nevezem én kényszerlesállásnak.
Hatvan után már csak ilyen az ember. Számolja a perceket: hamarosan Gyöngyös következik. Micsoda nagyszerű borok teremnek arrafelé! Jó föld az, meg kell hagyni. „S mi a földben meg nem terem, megtalálom inerneten!” Ezt is a haverom mondta, mert az az ötlete támadt, hogy mint reklámszöveget, eladja a Googlenak. Persze bármennyire fura gondoltai vannak is néha, egyszer még szerencséje lesz. Azt mondja nekem egyik este:
- Ez egy olyan igazságtalanság. Miért csak nőgyógyászok vannak? Csupa férfi orvos hatalmas kézfejekkel! Miért nincsenek férfigyógyászok is olyan szépen ápolt kezű doktornőkkel?
- Dehát az nem így van...
- Mi? Mi nem igy van? Bekapok egy felest, mert veled nem lehet...
- Megint? Most ittunk lent a bárban...
- Na, úgy értem, mint valami utópia.
- Utópia, mint a Lem, meg a scifi-írók?
- Dehogy! Az utópia az egy ilyen lefekvés előtti „na-még-egyet iszunk”. Utó-pia... Érted már?
Nehéz vele megvitatni valamit. Valahogyan mindíg más vágányokon járnak a gondolatai. Pár éve a hegyek között egy erdő szélénél kezdem kalapálni le a vasakat, hogy sátrat verünk. Odajön hozzám, mert neki soha nincs semmi dolga. Csak úgy lezseren megkérdez:
- Olajat találtál?
- Itt? Fönt a hegyen? Olajat?
- Akkor meg minek ásol itt?
- Nem ások. Ezeket verem le, hogy sátrat állíthassunk.
- Na de minek a sátorhoz olaj?
Szóval ennek semmi logikai érzéke nincs. Én meg olyan hülye vagyok, hogy mégis mindíg be akarom neki bizonyítani, hogy mi a tévedésének az oka. Pedig sokan nem ezt teszik. Itt van például a demokrácia. A demokráciáról milliárdnyi ember beszél. Utalnak rá, elitélnek, megbélyegeznek ismert politikusokat, akik kihasználták, félreértelmezték, megtagadták, vagy rossz helyen, rossz időpontban hivatkoztak rá. Évente legalább egyszer hallom a rádióban, amikor a riporter az utcán megkérdez valakit: „szerinted mi a demokrácia?” „Azt csinálok, amit akarok” – válaszolja a megkérdezett, de sajnos a riporter soha nem vágja rá, hogy ez így nagyon helytelen, mert akkor igen nagy bajban lennénk életünk minden pillanatában. Mintha igazat adna neki.
Egyszer megyünk be a Balatonba. Én mentem elől. Meleg volt és gyorsan el is vetettem magam a vízben. Haverom rám kiáltott:
- Hülye vagy? Rajtad van az órád!
- Nem baj. Ez jó 40 méterig.
- A parttól számítva?
Hát mit lehet erre mondani? Pedig amúgy eléggé olvasott. Azt kérdezi a minap, hogy hány Putyin van az oroszoknál?
- Hány lenne? Egy – mondom neki.
- Van egy olyan híres is.
- Vlagyimir Putyin a neve...
- Á, nem az! A szakállasra gondolok.
- Ez nem az. Neki nincs...
- Na figyelj és tanulj: Rasz...putyin.
Azt, hogy nekem egyszer még angolul idéz a Hamletből, sosem hittem volna. Rögtön a Putyin után mondja neke, mit kérdezett Hamlet a galambokról.
- Hülyeség. Semmit.
- De igen. Tubi or not tubi?
- Na, ez már fárasztó, ebből nem élünk meg...
- De nem ám. Az egyszerű ember bérből, a gengszter meg vérből és fizetésből él...
Az én barátom néha nagyon belejön és rengeteg hülyeségre képes. A politikáról meg jobb ha nem beszél. Azt mondja az előbb, hogy itt a politikusok minden nagy döntést a Kúriára bíznak.
- Dehát jól tudjuk, hogy mind a két Kúria más döntéseket hozhat.
- Miféle két Kúriáról beszélsz? – kérdeztem.
- Hát az egyik az Észak-, a másik meg a Dél-Kúria.
Na, vissza a repüléshez. Minden megszületett ember kellene, hogy kapjon egy fekete dobozt. Nem azért, hogy később abba temessék, hanem mint a lezuhant repülőknél: ha vége, elő lehessen venni, meg lehessen vizsgálni: mi is történt valójában? Hátha tanulunk belőle.
Egy személyes fekete doboz, amelyből az élők, az utókor megtudhatná, mit tett, hogyan élt az eltávozott. Mindenkit szeretett, segített, vagy a teljes környezetét becsapta, kihasználta: nyissuk ki a dobozát és hallgassuk meg, nézzük meg: hogyan? mit? miért? Az egész történelmet úgy kellett volna elkezdenünk, hogy ott legyen az a fekete doboz. Persze az sem segített, amit múltunkról utólag biztosan tudtunk...
Az én fekete dobozomban mit találnak majd? Örökös próbálkozások…
Na, ezt most hagyom. Különben is most mondja a kapitány, hogy már megkezdtük a süllyedést, tizenöt perc múlva landolunk. Fenti gondolataim azért voltak olyan magasröptûek, mert állítólag 11.400 méteren utaztunk.
Ismerjük a mondást: Ember tervez én meg itt végzek.
Fönt a magasban, 2013.szeptember.
|
