Hiába szép, ha látványa
lelkem nem járja át,
még akkor sem, ha pazar
fényekben kelleti magát.
Ha a monoton szív
nem vált szaporára,
s nem feszül meg a vér
minden egyes ága,
ha aprót rebben szempillája,
minden, minden hiába.
De ha furcsa, érthetetlen
lebegő vágyak szállnak
mélyen a szívemben,
mikor a szűz hóban
csak lába nyomát látom,
egyetlen hajszálát
a megcsodált virágon,
ha nevéből csak egyetlen betűt,
nem tudok érezni,
csak gyönyörűt.
Minden, minden hiába mégis
ragyoghat a csillagos ég is,
kavaroghat a légben
a tavasz virág illata,
ha a remény elszállt
és utolsó sóhaja,
sűrű felhőként
takarja a napot,
és a szívemben
csak jégcsapokat hagyott.
|