Időtlen várakozásba halt órák,

hazugságoktól bűzlő ígéretek.

Háborús övezet lett a Mennyország,

és már soha, semmit meg nem érthetek.

Csak állok itt, egy kipusztult dög fölött,

tegnap még átölelt, csókolt édesen.

Forró szerelme magához kötözött,

biztosan hittem, hogy időnk végtelen.

Szép perceim íme, számozva lógnak

egy megrozsdásodott, ócska fogason.

Zöld penésze nőtt lassan az egómnak.

Halott vágy nem ébred holnap hajnalon...

(A történeteim és verseim kivétel nélkül mind a fantáziám szüleményei. Kérem, hogy senki ne azonosítsa őket se velem, az íróval, se a szereplőimet más valóságos személlyel! Ködmadár)