Vihar készül. A szél vadul nyúzza, rázza függönyömet. De a vihart én szeretem. Megtisztítja az eget, átmossa a földet. Nyomában friss illat terem. Villám sújt le a közelben, a menny nagyot dörren, az ég is leszakad. Mintha robbanás szaggatná a kopasz faágakat. Most kéne egy régi, ócska vas ladik, azzal gázolnék át a hömpölygő vízen, ami a felhőkből árad. Kopog az eső, zúg a szél. Mégsincs bennem bánat. Dagadnak a tócsák az udvaron, recseg a rozzant eresz. Néhány cserép a tetőn megreped. De én csak nézek ki a párás ablakon, amin a víz lassan lepereg. Most már csak csepereg. A vihar elül. Köröttem a táj felderül, újjászületik a légben a hűvös pára, s tovarepül. Kicsit leng még a függöny, táncol a vihar után. Ő is vágyott az esőre, mint én. Talán alszom ezen az éjszakán.
|