Hazudtam Neked: nem a borban volt a méreg;
Mely vadállattá tett engem, s Téged….
A pillantásunk hogy összetalálkozott,
Az mérgezte meg életünk. -Ez ma már köztudott.-

Valamit tisztázni akartam még Veled.
Hangod még fülemben: haragos, rekedt.
„Nincsen feleségem.” Hajtogattad fojtón.
-S gyermekeid sírtak utánad folyton.

A megbocsátás a szeretet jele.
Vendégem voltál, s Te éltél vele.
-Ez volt a veszted, nem Poszeidón…-
ÉN üldöztelek vissza a hajón.

Visszahívnám átkom, de most már késő.
Mi benne áll, szörnyű, és végső.
Saját gyermeked okozza halálod…
-Úgysem találtad a helyed. Talán Te se bánod….-