Lelkem mélyén szendereg a szépség,

takarót terít rá a sötétség,

altatót nyikorog a magány hintaszéke,

mikor meg-meglöki a vágy lidérce.

Lelkem mélyén alszik a szépség,

párnája alatt rejtve a  reménység,

amit ma senki, senki nem kutat,

percek ácsorognak a mutatók alatt.

Lelkem mélyén meghalt a szépség,

gyászgyertya lobban, fénye sötétség,

nyújtózkodva ébred a kipihent csúfság,

az álmokat ölő kegyetlen valóság.