Der heilige Antonius - letzte Versuchung

Der heilige Antonius von Padua
Saß oftmals ganz alleinig da
Und las bei seinem Heiligenschein
Meistens bis tief in die Nacht hinein. -
Und wie er sich umschaut, der fromme Mann,
Schaut ihn ein hübsches Mädchen an. -
der heilige Antonius von Padua
War aber ganz ruhig, als dies geschah.

Er sprach: "Schau du nur immer zu,
Du störst mich nicht in meiner christlichen Ruh!"
Als er nun wieder so ruhig saß
Und weiter in seinem Buche las -

Husch, husch! - so spürt er auf der Glatzen
Und hinterm Ohr ein Kribbelkratzen,
Dass ihm dabei ganz sonderbar,
Bald warm, bald kalt zumute war. -
Der heilige Antonius von Padua
War aber ganz ruhig, als dies geschah.
Er sprach: "So krabble du nur zu,
Du störst mich nicht in meiner christlichen Ruh!"

"Na! - Na!"
"Na, na! - sag´ ich!!!"
"Hm! hm! - hm!!!"

Und gibt dem heil´gen Antonius
Links und rechts einen herzhaften Kuss.
Er sprang empor, von Zorn entbrannt;
Er nahm das Kreuz in seine Hand:

"Lass ab von mir, unsaubrer Geist!
Sei, wie du bist, wer du auch seist!"
Puh!! - Da sauste mit großem Rumor
Der Satanas durchs Ofenrohr.

Der heilige Antonius, ruhig und heiter,
Las aber in seinem Buche weiter! -
So lass uns denn auf dieser Erden
Auch solche fromme Heil'ge werden!

Wilhelm Busch


A szent Antal – utolsó kísértés

A szent Antal ott Páduában
sűrűn egyedül volt a szobájában,
fénykoszorújánál olvasott
sokat egész éjszaka ott volt.

És ahogy felnézett, a jámbor ember,
egy szép lány állt ott vele szemben, –
de a szent Antal ott Páduában
nyugodt maradt, a lány láttára.

'S mondta: „Te örökké nézhetsz engem
te nem zavarsz ebben az isteni csendben!”
Akkor ő ismét nyugodtan leült
's könyvében olvasva mélyen elmerült.

Hess, hess! -- a tar fején egy fura érzés
és füle mögött kaparó bizsergés,
ugyanakkor észrevette, hogy
a hideg és a meleg lelte. –
A szent Antal ott Páduában
nyugodt maradt, a lány láttára.
'S mondta: „Csak csiklandozz tovább engem
te nem zavarsz ebben az isteni csendben!”

„No! – No!”
„Nos, nos! – Mondom!!!”
„Hm! Hm! – hm!!!”

És a szent Antal tőle most
jobbról, balról egy édes csókot kapott.
Felugrott a méregtől feldobva
És a keresztet kezébe fogta:

„Engedj el, te szennyes lélek!
Légy aki vagy, az nem lényeg!”
Puff!! – elsüvöltött át a ködön
a sátánlény a kályhacsővőn.

Szent Antal, nyugodt derültségben,
tovább olvasott a könyvében! –
Engedjük meg azt is itt lenn
hogy ilyen jámbor szent is legyen.

Fordította Mucsi Antal