Valaki
/Manfréd emlékére/

Volt valaki,
valahol,
valamikor,
mint a mesében,
Kivel együtt sodort, görgetett egy darabig a sors, az élet
Aki ismert és formált, háttérből támogatva mellettem állt
Aki elfogadott és hallgatag csendben, tisztán figyelt rám
Valaki aki  hordozta bizalmas, legbensőbb gondolataim
Aki elfogadta hisztis, bonyolult női lelkem rezdüléseit
Ő aki mellettem állt a váratlan pofonokként kapott rosszban
Ki velem örült minden nap a sugárzó jónak
Valaki aki mesélt a világról, a tájról, ahol élünk
Az életről, melyet ketten különbözően ismertünk
Aki szólt ha helytelen, érthetetlen utakat jártam
Aki megrázott ha a lehetetlent makacsul vártam.
Volt valaki,
valahol,
valamikor,
mint a mesében,
Kivel együtt gondolkoztam, éreztem és reméltem
Aki elindított és kimozdított a szürkén elfogadott világból
Aki figyelte mi válik lelkes tanítványából
Valaki aki távol tartott mindig kőkeményen magától
Aki tudatosan irányított nehogy kötődjek, átlépjek a korláton
Ő aki gondosan elkerülte szavaim által küldött, meleg érintésemet
Ki egyet nem tudott irányítani: megfogott képzeletem
Valaki akit titokban, magamban, szorosan öleltem
Álomképekben férfiként és férfinek éreztem
Aki szó, búcsú nélkül hagyta rám e hideg magányosságot
S csak így köszönhetem meg neki a tiszavirág barátságot
Hogy elmesélem, s talán Te is tovább tudod adni
Számomra egyszer
Valahol
Valamikor
Volt már VALAKI.