| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
F. világa - 41. rész Ideje:: 01-25-2015 @ 02:41 pm |
|
|
|
|
5. fejezet
….meghalni és feltámadni – alighanem ezek nem képességek, inkább érdekes lépcsőfokai a létezésnek. Persze az előbbit kivétel nélkül mindenki tudta eddig is „képességből”, az utóbbit viszont elég kevesen, és ha hihetünk a krónikáknak, akkor is „kegyelemből” inkább. A kettő közti „halottság” viszont egy kényelmes állapot, ami a nemléttel képezhető le, ha a tudat reakcióit vizsgáljuk. Az élőt a nem élőtől többek között megkülönbözteti valami szubjektív kisugárzás, ami határozottan több, mint a létezés. És minél magasabb, összetettebb szinten történik ez az „élés”, annál sérülékenyebb, instabilabb a pszichikum, nemlétre adott visszacsatolása annál szélsőségesebb…
Vén szemei vaksin, hunyorogva tapogatták a homályos, semmibe vesző, kacskaringós, tintával írt sorokat.
Minden részletre már nem emlékezett pontosan, de nem is volt szükség rá: a kézirat pergő lapjai gyöngéd ujjakként kapaszkodtak reszketeg övéibe és járásra bírva immár tehetetlen testét elrepítették oda, ahol mindez valóság volt. Szinte érezte is, ahogy a mankók kidőlnek két oldalra és ő maga egyenes derékkal kihúzva magát tesz néhány bátortalan lépést, aztán futni kezd. De sokszor is álmodta vissza épségét! Mint azok az amputáltak, akik még évek-évtizedek múlva is érezni vélik már nem létező testrészüket elvarrt zsigereik végén.
Jól esett így lélekben kinyújtóznia és átadnia magát az emlékezés méz-áfonya ízű csókjának. Mert meghalni és feltámadni bizony többször is lehet – kuncogott magában. Nem is volt szüksége a sorvezetőre már. Filmként pergett élete és ő hűséges nézőként az első sorból élvezhette.
….
A kert és a fonott nádbútorok még a tegnapot idézték. Tisztán emlékezett, hogy Eleonóra hívta valahova, de aztán mégsem mentek el. Azonban az események többi részlete egyáltalán nem passzolt. Például arra nem emlékezett, hogy hogy is került ide, Nóra lakására, holott este még csatangolni indult a belvárosba. És mit keres egy tolószékben? Valami furcsa terápiás játékba keveredett volna? Hiszen már évek óta nem találkoztak! Útjaik messze elkanyarodtak egymástól a C.-vel végzetesen balul sikerült szakításuk után és F. nem kívánt többé olyasféle pszichiátriai kalandokba keveredni, mint amiben előtte része volt. Így hát újfent teljességgel érthetetlennek tűnt ez a szituáció, hogy mit is keres itt.
Gondolta, utána is jár azonnal és sietve felpattant. Második-harmadik lépésénél azonban elbotlott valamiben, majdnem felrúgta a földön fekvő halmot.
„Nem doboz…nem is csupán rongyok…valami van az alján”- villant át rajta reflexszerűen- „Mi történt itt?” –morfondírozott magában – Mi ez, …..Ki ez, és hol van Nóra? – majd amikor megfordította döbbenten eszmélt rá, hogy megtalálta.
Felindultságában azonmód kérdőre is akarta vonni, ám a hölgy nem mutatta az ébrenlét jeleit, bár úgy sem tűnt, hogy rosszul lenne. Csak mintha aludna.
Félretéve saját nyugtalanító érzéseit –óvatosan kinyújtóztatta és miután meggyőződött róla, hogy lélegzik, nincs eltörve semmije, nem szorul azonnali orvosi beavatkozásra - gyöngéden felemelte és bevitte a házba. Valamilyen mélyhibernációs fázisban lehetett, ugyanis semmire sem reagált.
Míg feküdt, elnézte vonásait: Szegény, nyilván az a néhány év, mi alatt ostoba betegeivel küszködött, szinte tönkretette az arcát, mély barázdák és ráncok keresztezték egymást, tíz-tizenöt évet hozzáadva tényleges korához. Ennek ellenére valami boldog nyugalom honolt rajta. Ismerős volt a ruházata is; nem egyszer viselte ezt. Aztán avatatlan szemlélőként benyitva ruhatárába rájött, hogy biztosan nem vett évek óta új darabot. Ismert többeket a szakmájában, akik az ő munkájához nem is hasonlítható divatos mentálhigiéniás kezeléseikért csillagászati összegeket zsebeltek be. De ő nem az a kirakati díva volt, akit a felület csillogása érdekelt volna, talán ezért is maradt láthatatlan és elismerés nélkül –hétköznapok hőse a polgári életben.
De sok, tőle homlokegyenest eltérő, befutott léhűtővel is találkozott már, akik ha megtehették volna, inkább elfordulnak a vele való „fényképezkedés” pillanatában! Csakhogy pennájára tűzve, mint színes, haszontalan bogarak ott maradtak napvilágra hozva, szégyenteljes tulajdonságaikkal együtt.
Felidézte utolsó találkozásukat. A pszichiáter rendszerint, akkor is hasznos, követhető tanácsokkal látta el, azonban döntéseiben végleg elengedve rábízta a folytatást. F. ismerte a szándékát, ám semmiképpen nem vehetett részt abban a munkában, amit „másodállásként” felkínált neki a hölgy. Végül ebben is maradtak. A későbbi problémák előidézője kizárólag saját maga volt, és az, hogy nem kért több segítséget. Pedig melankolikus, borúlátó-ábrándozó hangulatváltozásai óhatatlanul és folyamatosan terelgették különböző veszélyes irányok felé [így pl. ahhoz az ominózus hídhoz is, melynek emlékét is elsöpörte az a baleset. – a szerk.]
Mély részvét vett rajta erőt, odahúzott egy széket és leült mellé, végül is nem hagyhatta magára, mert ha ő maga ilyen állapotba került, hogy ismét ott kötött ki nála, ki tudja, a nő miken mehetett keresztül? |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 01-25-2015 @ 02:41 pm
| Hozzászóló: a_leb (Ideje: 01-25-2015 @ 06:12 pm)
Comment: Továbbra is tetszik, valami újra-felvett szálat vélek itt megfogni, és ettől izgalmas új dimenzióba látszik lépni a történet. Örömmel olvaslak.
aLéb |
|
|
|
|
| Hozzászóló: AngyaliAndi (Ideje: 01-28-2015 @ 07:50 am)
Comment: Látom, néha segítséget adsz. :))))))))))))))))) Menek a következőhöz. :))))))))))))))))) |
|
|
|
|
|
