Ha én

Ha én egyszer nagy leszek, nagy leszek,
Lehullanak rólam majd az óvó, védő kezek.
S maradok magamnak, rég várt magányban,
Gondterhes figyelem helyén a homályban.

Ha én egyszer nagy leszek, nagy leszek,
Mindig tudom majd, hogy mit miért teszek.
Ez a gondolat hal majd meg először,
Mikor tanácstalanságom belülről felőröl.

Ha én egyszer vak leszek, vak leszek,
S felém nyúlnak majd segítő, jó kezek,
Ellököm őket, vállamról lerázom,
Dac ölel majd akkor is, ha éhezem, ha fázom.

Ha majd egyszer igazán nagy leszek,
Megszorítom akkor a lerázott kezet,
Nem csókolom. Nem lököm. Csak fogom.
Akkor leszek nagy, ha majd elfogadom.