Amikor a hajnal beengedte a nap fényét az erdő fái közé, nem vidámságot hozott magával. Már érezni lehetett, hogy valami rendkívüli történik majd azon a napon. Nehéz volt a levegő és minden élőlény fáradtan ébredt. Eltelt egy-két óra, de a feszültség semmit nem hagyott alább. Egyedül a mélyen alvó lajhár lógott gyanútlanul egy ágról. Ezen a napon még fel sem ébredt, ezért kerülték el az ő közérzetét azok a vészjósló szorongások, amelyektől akkorra már többen inkább újra elaludtak volna.

Senki figyelmét nem kerülhette el, hogy hamarosan valami rettenetes történik.

Éppen úgy, ahogyan a többiek, kissé rosszat sejtve indult hosszú útjára a teknős. Akkora lehetett mint egy jól kifejlett galóca, de mindíg nagyon óvatosan vette az akadályokat. A nap már delelőre ért, amikor felgyorsultak az események. A teknősnek életében legelőször fordult meg a fejében, hogy a természet olyan szerencsétlenül építette meg őt és társait, hogy menet közben alig látnak valamit a keresztező forgalomból. Neki is állandóan lassítania kellett, ha mások közeledtét gyanította. Most sem volt ez másképp. Csak hát már későn eszmélt.

Egyszerre, teljesen váratlanul, balról felvillant egy éti csiga világos házacskája. A teknős felsikoltott volna, de erre eleve nem volt lehetősége. Reménytelen volt már irányt váltóztatni. Itt ez már nem segített. Az éti csiga teljesen gondolataiba mélyedve haladt, pedig az erdei közlekedés szabályai rá is vonatkoztak. Azt még látta, hogy balról hatalmas árnyék fedi be, de azután hirtelen egymáshoz horzsolódó kövek, égzengés és világrengés zaja keveredett egymással.

Ugyanakkor a teknős érezte, hogy páncéljának bal pereme fülsiketítő zajok kiséretében hosszú másodpercekig kényszerítette növelni haladása sebességét. Az egész erdő megtelt a rémület hangjával. Az állatok sikoltoztak, huhogtak és egymást figyelmeztették: nagy baj történhetett! Senki ne mozduljon.

A csiga sokkolt állapotban tért eszméletre. Moccani sem mert. Próbálta megállapítani, hogy mennyi sérülés érhette. Az első mozdulatokat halálos félelemben tette meg. Nem mert megfordulni. Nem is érdekelte, mi történhetett az imént. Most a legfontosabbnak tartotta minél távolabb jutni a veszélytől. Gyorsított. Teljesen kimerülve ért egy bokor alá, ahol azután bebújt a házába.

A teknős még hallotta, hogy mögötte hangoskodók gyülekeznek és ráismert a rendfenntartók közeledtére is, de rosszul viselte a nyilvános szereplést, ezért elsietett

Valaki észre vette, hogy éppen a szerencsétlen ütközés színhelye fölött a magasban egy lajhár lóg az ágról. Felkiáltottak hozzá. Kiderült, hogy igenis, felébredt a riasztó zajokra, meg arra is, ahogyan azokra az egész erdő reagált. Elismerte, hogy tanúja volt az eseményeknek, de felhasználható részletekkel nem szolgálhatott. Mindenki kiabálni kezdett, hiszen a lajhár volt az egyetlen, aki rámutathatott volna arra, akit a felelősség valóban terhelt.

Késő délután volt már, amikor a lajhárt sikerült szóra bírni.

- Kérem, Lajhár, nyilatkozzék – kérte az egyik, aki kezébe akarta venni az ügy megnyugtató lezárását. – Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy ön, aki éppen itt lógott a gázolás fölött, ne tudna több felvilágosítást adni, mint ezeket a lusta vállvonogatásokat.

- Hááát….kééérem…. – ezt lehetett hallani föntről, de azután csend lett, mert a kérdezett újra mély álomba zuhant. Majd egy idő múltán felriadt: – Az a helyzet, hogy tényleg nem szolgálhatok részletekkel.

Mindenki a fejét csóválta.

- Állandóan kitér a válasz elől. Tudnia kellett, hogy mi történt itt maga alatt.

- Kééérem. Képzeljék magukat az én helyembe. Egy fárasztó nap vége felé itt pihenek ezen az ágon, amikor megrendülten tapasztalom, hogy nagy baj történik odalent. Kérem, nem emlékezhetek mindenre. Minden olyan hirtelen történt...

Az erdei emlékezet öregjei között vannak, akik azt állítják, hogy a lajhár eredetileg naphosszat feküdt a földön. Az evolució során azonban számára lassan elviselhetetlenné vált a giliszták, csigák és teknősök gondatlan és egyre növekvő közlekedése. Úgy gondolta, hogy sokkal jobb lesz faágról lelógva álmodozni. Ennek köszönheti fennmaradását és azt is, hogy a leírt balesetet csak mint tanú élte át, de ő még ezt sem vállalta el. Neki nyugalomra volt szüksége.

- vége -