Fény panzió
12.
Gabronc örömmel tapasztalta, hogy az újdonsült barátai nem szorulnak a gyámolítására, nagyon is jól feltalálják magukat a többi UFO-mániás között. Jómaga sokkal kevésbé volt beoltva a helyi hóborttal, mint a többiek, legszívesebben a konyhásoknál üldögélt, hogy kikerülje a kéretlen beszélgetőpartnerek eszmefuttatásait. Jól megfértek a személyzeti asztalnál Borbással, aki már vele is megbarátkozott, akár csak Berci bácsival, és nagyokat hallgattak egymás mellett. Akkor eredt meg a nyelvük, ha a Etelka asszony is melléjük ült, mert mindig volt mit megbeszélni a panzió ügyes-bajos dolgairól.
A főnöknő a szobaleltárral bajlódott:
– Egy lakosztállyal több van előfizetve, mint ahány vendégünk jött. Már egy hete foglalt a III/1-es, de érintetlen a kulcsa.
– Mit tudunk a titokzatos lakóról?
– Az a baj, hogy semmit. Valami ismeretlen országból érkezett egy banki átutalás, és ennyi…
Gabronc kisilabizálta az ország nevét. Ugyan hallott már róla, de nem tudná megmondani, hogy mit.
Hát annyi baj legyen!
Amikor magukra maradtak az asszonnyal, zavar telepedett rájuk. Hol megeredt a nyelvük a semmiségek témakörében, hol pedig csak némán elkapdosták egymásról a tekintetüket. Gabronc legfeljebb annyit ért el, hogy már tegezték egymást, és olykor mintegy véletlenül megfoghatta Etelka kezét. De ennek is örült, mert még maga se tudta, hogy mit szeretne.
Amikor Gyurika is velük volt, különös módon Margitka is mindig megjelent. Hihetetlen, de valami cinkosság alakult ki kettejük között. Most azt találta ki a cseles kis tanító néni, hogy körláncba fogják bele a béna fiúcskát, ezzel a varázslással segíteni a gyógyulását. Egyik oldalról ő, másik oldalról Etelka fogta Gyurika kezét, és Gabroncnak is be kellett szállni, hogy zárja kört. Tudták, hogy szélhámosság az egész, de mégse bánták. Etelka és Gabronc egyre felszabadultabban szorongatták egymás kezét.
De Margitka nem érte be ennyivel. Egyik meghitt együttlétük alkalmával biztos kézzel felemelte Gyurikát és óvatosan Gabronc ölébe tette. A megdöbbent fiatalember először a talpától a feje búbjáig megfeszült, de lassacskán elmúlt a görcs, elernyedt a tartása, és testét-lelkét átjárta a gyermek közelségének gyönyörűsége. Óvatosan megcirógatta a fejét.
Amikor elérkezettnek látta az időt, Etelka boldogságtól sugárzó arccal emelte ki a fiacskáját és szeretettel megsimogatta Gabronc arcát. Most már úgy alakult a kapcsolatuk, hogy leplezetlenül anyáskodott a fiatalember felett.
Evelin figyelmét egy percig se kerülték el a romantikus fejlemények. Örömmel látta, hogy újra feltámad a barátnője elpalástolt ragyogása. Egyformán szerencsés gyermekei ők a természetnek, egyikük kihívóan szép, a másik pedig maga a melengető szépség. De bíztatni kell, mert gátlásos:
– Ebben az egész bandában én is egyedül Gabroncban látok férfinak valót. De még formálni kell a fiút. – És nevetve hozzátette: – Úgy, mint Margitka az ő Döncinek becézett Déneskéjét.
Gabronc nem tudhatta, hogy milyen magasra szökött az ázsiója, de a nap változatos élményei és a váratlanul rátört boldogság ugyancsak feszegették a keblét. Alig várta, hogy beesteledjen és egy kiadósat evezzen messze kinn a nyílt vízen. Bár igazi sötétség már nem létezik a tó felett, mert a vízparti lámpák itt is érvényesülnek, nem is szólva az egyelőre még leghalványabb fokozatú viharjelzés villanásairól. A víz mélyéből is sugárzik valami sejtelmes fény, csak nem mindenki veszi észre.
Az alapítvány bolondériája hidegen hagyta, bár még egy nap se telt el azóta, hogy lelkesen segédkezett barátainak a csészealj és a mobil transzparens érdekében, vagy a kirándulás megszervezése körül. Most egyedül Etelka töltötte be a lelkét. Mire beért a tó közepére, leküzdötte az édes élményen való merengést, és elhatározta, hogy színezés nélkül szembenéz azzal, ami egy béna gyermek anyukája mellett várhat rá. Szégyellte magát a problémázás miatt, de tudta, hogy még nagyobb szégyen lenne, ha felelőtlenül kezdene kapcsolatot. Magyarán: ha Etelkát vállalná, de Gyurikát nem.
Ha nem merül el a gondolataiban, biztos nem ijedt volna meg, de most összerezzent, amikor valaki megfogta a csónak peremét. Csak egy kéz és egy víztől csapzott fej látszott. Idegen akcentussal ejtett kellemes hang hallatszott:
– Kérlek, vegyél fel a csónakba!
– Mi van, félúton feladtad az átúszást? Gyere fel, ha elfáradtál!
– Nem fáradtam el, csak beszélgetni akarok veled.
– Tévedsz, ha azt hiszed, hogy én unatkozom a tó közepén, amikor egyedül vagyok. De azért csak gyere! Hadd segítsek!
Garabonc azt hihette, hogy kísértetet lát. Erre vallott, hogy testetlen könnyedséggel billent bele a csónakba, és mintha nem lett volna arca, annyira elmosódottak voltak a vonásai.
– Tudod-e, hogy úgy nézel ki, mint egy vízi hulla? Akinek szétázott az arca. Talán a tó fenekén sétáltál?
– Miért is ne?! Nálatok egészen kellemes a föveny. Se kagylók, se kavicsok a vízfenéken.
Ennyi bolondságra még csak kíváncsi se volt Gabronc, szép lassan kifelé kezdett evezni.
– De én komolyan beszélgetni akarok magával, Mr. Garabonc!
– Szóval ismersz! Akkor én is ismerlek, vagy ismerem magát, ahogy tetszik. Te vagy a numero III/1-es a kimondhatatlan nevű országból. Fogadjunk, hogy az elnök úr küldött a boldogításunkra!
Kisegítette a partra és vitte a panzióba, remélve, hogy még ébren talál valakit. Nem is csalódott, mert Evelin, Anikó, Gerzson és még néhány mellékszereplő élénken vitatták a hallban tanyázva a gazdag napi élményeket.
– Csak nem ránk vártatok? Hát megjött a földönkívüli barátunk, hogy eldöntse a vitát az űrlakók ízléséről. Úgy bukkant fel a mélyvízből, mint a búvár Kund. Ismerkedjetek össze, amíg megkeresem neki a III/l-es lakosztály kulcsát. És kedves hölgyeim! Akkora folyószámla kerete van, hogy holnap divatosan kiöltöztethetitek. Addig ellehet a fürdőköpenyemben.
Jól sejtette, hogy a kulcs nem lesz a recepcióban, és kénytelen Etelkát fölverni. Meglepetésére a drága lélek amúgy is fennvolt, mi több, pironkodva bevallotta, hogy miatta virrasztott, mert féltette a közeledő vihar miatt. Arcon csókolta és megígértette vele, hogy máskor nem bízza magát az éjszakai hullámokra. Aztán szelíden, de határozottan kibontakozott az ölelni készülő karokból. Nem akart a hölgyikék nyomába lépni.
– Ne siess annyira! – suttogta. Eltűnt a konyhalabirintusban, de búcsúzásul még anyáskodva megsimogatta a fiú arcát.
Éva lánya! Azelőtt biztonságos távolból cirógatta, de most közel hajolt hozzá, hogy érezze a teste melegét.
Gabronc nem emlékezett rá, hogy valaha is aggódott érte valaki a felmenőin kívül, és annak sem örült, inkább a lelkét terhelte. De tisztában volt vele, hogy most sem az aggódásnak örvendezik, hanem Etelkának. Boldog volt, ugyanakkor féltette a vadócos magányát.
Mire visszatért a hallba, már élénken folyt a barátkozás, sebtében el is keresztelték az érthetetlen nevű vendéget.
Egyikük Hanyi Istóknak akarta szólítani, de időben a szájára ütöttek.
Gerzson fogta vallatóra:
– Ide figyelj, Nemo kapitány! A legjobbkor jöttél, hogy eldöntsd a vitánkat. Most énekelni fog neked Anikó, és te megmondod, hogy valóban olyan szép-e, mint ahogy ő gondolja magáról.
Anikó úgy kitett magáért, mintha rivaldafényben állna.
– Szép bizony! És a hangja! Egyenesen csodálatos!
– Akkor meghívunk egy színházi vacsorára. Evelin kérlek, ugye elintézed, hogy küldjenek nekünk hideg sültet?
Etelka főnökasszony most is készséges volt, különösen, mert ő is az elnök urat gondolta a háttérben. Saját kezűleg szervírozott egy pompás hidegvacsorát a bőséges maradékból. A társasággal együtt Nemo kapitány és Gabronc is jót falatozott, mint akik alaposan megéheztek a vízi túra után.
De Anikó volt a legmohóbb, mert tudta, hogy figyelik, és csakazértis tüntetően harapdálta a sztaniolba csavart nyelű kacsacombot, miközben szándékosan még csevegett is hozzá.
– Hát most mi a véleményed Anikó szépségéről? Vallj színt, Nemo kapitány!
– Elbűvölő! Öröm nézni, hogy társalgás közben is milyen bájosan falatozik. – Tehát nem zavarta, hogy a lágy trillák és a szaftos húsok a szép ajkak között keresztezik egymást.
Így aztán Gerzson teljes vereséget szenvedett. Beismerte, hogy a földönkívüliek ízlése is csak olyan lehet, mint a miénk. Színészkedve letérdelt és úgy kért bocsánatot Anikótól az ebédlőben elkövetett sértésért. De azért félhangon megjegyezte:
– Nem is igazi földönkívüli ez!
|
