Tóth János: Mit ér?

Ne vigyázz ma rám, fordítsd el fejed,
hagyj magamra e súlyos csend alatt,
gyűrd zsebedbe a halványkék eged,
s vidd sóhajom, mi beléje szakadt! 

Vidd e földet, térdem alól rögöt,
nem kell a virág, se sarjadó gyom,
ne hagyj itt angyalt, csak egy ördögöt,
kivel a pertut, méreggel iszom.

Nem kell már semmi, semmi isteni,
bőséggel gondok,szűken mért áldás,
mit ér az ember, ha lelke teli,
s nem fér bele, csöppnyi megbocsájtás?