őveszem az agyonhasznált színes cerkákat.
A kicsi, de nagyon maszatos újacskáival közéjük markol. Kivesz vagy kettőt, nyolcat. Mindegyiket. Leteszi maga elé.
Először is rajzolunk egy házat – mondja - és nyújtja a pracliját a zöld cerka felé.
- Kislányom a ház az nem zöld, hanem fehér – mondom én.
- De ugye van zöld is?
- Van.
- Akkor kérem a zöldet!
Szépen lerajzolja a zöld házat.
- Apuci, kellene a kertbe egy elefánt. Milyen színű az elefánt?
- Szürke, kislányom.
- És ha ráesik a cseresznye a fáról, akkor milyen?
- Piros – mondom megadóan.
- Kérem a zöldet, mert még nem érett meg a cseresznye!
Rajzol egy szép zöld elefántot.
- Apuci? Ugye, jár busz is ház előtt, ugye igen, mert itt is szokott?
- Igen szokott.
- Milyen színű a busz?
- Kék
- Az nem jó, mert elment az utolsó busz, most HÉV jár. Kérem a zöldet!
És már ott is az zöld ház előtt bámészkodó zöld elefánt, amint nézi ez elsuhanó zöld HÉV-et.
- Apuci téged is lerajzolhatlak?
- Igen.
- Neked olyan szép piros pofid van, akkor kérem most a zöldet!
- Miért a zöldet? – kérdem – kicsit dühösen.
- Mert mérges vagy – mondja vigyorral az arcán a kicsi.
