Egy őrjítően gyönyörű nő képe ismét felbukkant előttem.
Minden szép dolog, érzés csak mellette talált meg engem.
Lassan bújik elő a múltból, de forrását mégis felleltem.
Éneke lágy, selymes és hódító, mintha csak egy szirén dalát hallanám.
Képtelenség e teremtést nem szeretni, pedig jobban tenném.
Ezeregy kíntól nem bírok szabadulni, emléke kísért engem.
Különös vadság uralkodik el rajtam, mikor újra megpillantom.

Büszkesége határtalan, akarata töretlen, fájdalmam végtelen.
Örömöm nélküle úgy zuhant a mélybe, mint egy szárnyaszegett sólyom a légben.
Rémület kopogtatott boldogsága ajtaján és kilépett a bizonytalanság küszöbén.
Tovább lépne, de lába kővé dermedt, mintha benn ragadt volna a mocsárban.
Örök komorság követte, mellettem vigaszát nem lelte igazán.
Némaság helyett, visszatért párjához, minden egyes pillanat feszültté vált ezután.
Enyém lehetett volna e nagy kincs, de porba hullott kardom a csatában.
Búsan ülök egy tábortűz közelében, egy homályos képpel a kezemben.
Egyszer csak hűvös szél futott keresztül a sötét, halk erdőn.
Nagy lángnyelvével magához ragadta az emlékképet és a tűz martalékává lett csendben.

(2006-01-24)