| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Ovidius vagy Homérosz (Fény panzió 26) Ideje:: 08-11-2016 @ 03:12 pm |
|
|
|
|
Ovidius vagy Homérosz (Fény panzió 26)
Horváth tanár urat végre kiengedték a kórházból. Már ő is az alapítványt érezte igazi otthonának, mint az ujdonsült barátai, akik mind az Elnök úr, de leginkább Etelka főnökasszony vendégszeretetének köszönhették, hogy ittragadtak a Fény Panzióban. Kissé idegenkedve figyelte, hogy Berci bácsi, Borbás és a svihákságra termett Iván gyerek a paintball lövészetből akarnak üzletet csinálni. Eleve lenézte, a számháborúzás sznob változatának tartotta ezt a vircsaftot, a marsboltos Ferit pedig egy baleknak, akit mindenbe belerángatnak. Azt persze nem vette észre, hogy az idegenforgalmis Tünde újabban egész másképp néz Ferire, ezért szervezi körülötte a felhajtást.
Amúgy se sokat látott maga körül, a kényelmes kis apartmanjában tovább szőtte az álmait hősei sorsáról:
…Pedaniusék megengedhették maguknak, hogy a latin irodalom gyöngyszemeiből válogassanak, de akihez minduntalan visszatértek, az a közös kedvenc, Ovidius volt. A férj az Átváltozások történeteit, a feleség pedig A szerelem művészete pajzánságait hallgatta szívesebben, de türelmesen alkalmazkodtak egymás ízléséhez, ha éppen együtt műélvezkedtek.
Csalódnunk kellene a műveltségükben, ha nem fordultak volna egyre gyakrabban a görögök felé. Igaz, hogy nemigen jutottak Homéroszon túl, de hát az maga is egy teljes világ. A művelt szenátor valamelyest értett görögül, csakhogy ez a tudás a Homéroszhoz vajmi kevés volt, Lucretia nyelvismeretéről nem is szólva. Elbűvölve hallgatták a lágyan ömlő hexametereket, és türelmetlenül várták a fordítást, ami bizony gyakran akadozott. Annál is inkább, mert a megbízhatatlan görögtudását fitogtatva a férj gyakran közbe okoskodott, ami kínos zűrzavarral járt, elrontva a műélvezők szájaízét. Mérgükben nem egyszer a mezei munkások csapatába száműzték a felolvasásra és tolmácsolásra vásárolt drága rabszolgát, hogy aztán még silányabbat kapjanak helyette. Már kincseket adtak volna egy görög anyanyelvű kiművelt példányért.
Pedanius egyszer még arra is rászánta magát, hogy a mindenből csúfot űző Petroniustól kérjen tanácsot.
– Tudhatod, jó Marcusom, hogy rabszolgákkal nem kereskedem, de barátságból szívesen átengedem neked a szépséges Cynthiámat, akitől több görögséget tanulhatsz, mint egy Circétől és egy Calypsótól együttvéve. Én újabban inkább az Afrika gyümölcseit kedvelem…
Ugyan mi mást várhatott volna egy ilyen léha alaktól? De olyan megnyerő a stílusa, hogy nem lehetett visszautasítani. És nem is bánta meg, hogy elfogadta a valóban tüneményes Cynthiát, aki ugyan más dialektusban beszélte a görög nyelvet, mint Homérosz, mégis belopta magát Pedanius szívébe. Lucretia nem törődött a gyengéd együttléteikkel, de amikor egyszer észrevette, hogy a jelenlétében összenéznek, megfenyítette a lányt és kidobatta mezei munkára. A nemes szenátor pedig, mi tagadás, meghunyászkodott. A házi béke kedvéért eltűrte, hogy a lelke gyönyörűsége sanyarú sorsra jusson.
Pedanius magának is szégyellte volna bevallani, hogy az áruszállító hajói kedvesebbek a számára, mint amire született, a közéleti forgolódás. Bár tudta, hogy a rangjához méltatlan, ha olykor elkíséri a gabonáért útnak indított kis flottáját.
Egészen Egyiptomig is elhajózott, igaz, hogy csak egyszer, mert az otthoni kényelmet viszont nehezen nélkülözte. Meglehetősen állhatatlan természete volt, és ezt felesége mellett a szenátor barátai is látták. A szíveslátás okán Cingonius Varro feljogosítva érezte magát, hogy jóindulatúan kérdőre vonja:
– Kedves Marcusom, miért nem tartod jobban kézben a rabszolgáidat? Gondolom, még azt sem tudod, hogy melyiket szabadítottad fel már közülük. Pedig egy szabadossal másképp kell bánni, mint a többiekkel. És azt nyilvántartod-e, hogy kinek ígértél szabadságot? Nincs-e köztük, aki már megváltotta magát?
Pedanius, aki még azt sem tudta, hogy a körülötte nyüzsgő személyzetből kinek mi a dolga, fejére szorított kézzel jelezte, mennyire zavarja őt az ilyen beszéd.
– Ha már ennyire könnyelmű vagy, legalább az őröket ellenőrizd alaposabban!
– Ezt megígérem, mert tulajdonképpen igazad van. De ha már szóba hoztad a szolganépet… Mondd kérlek, nem tudnál nekem szerezni egy igazi görög felolvasót? De nem olyat, mint amit Petronius küldött! Egy igazi tudós rabszolgát, amit ma már sajnos nem kínálnak a déloszi árverésen… Akár több is lehetne. És az ár nem számít.
Cingonius ekkor már csak egyharmad részben volt a régi önmaga, de még így is megőrizte gonoszkodó hajlamát. Egyelőre úgy tett, mintha nem is hallotta volna a házigazda szavait, mert ilyen ajánlatot egy nemes szenátornak józan állapotban még M. Pedanius Alter sem tehet. Ha csak nem ment el teljesen az esze.
De néhány nap múlva mégis beállított a hírrel:
– Megvan, amit óhajtottál. Egyedi darab, ilyen nincs több, de nyugodt lehetsz, a gazdája meg is kéri az árát. A fickó athéni születésűnek mondja magát, és még ha nem is lenne az, minden ízében hiánytalanul görög. Nem kétséges, hogy előkelő családból való, mert pallérozottsága tökéletes nevelésről tanúskodik. Amikor elérte a férfikort, hajóra szállt, hogy világot lásson. De kalózok fogságába került, akiknek nem volt türelme kivárni a váltságdíjat és rövid úton eladták rabszolgának. Eredeti nevét nem tudjuk, de kiváló képességei és kiismerhetetlen jelleme miatt elkeresztelték Alkibiadésznek, mert a tüneményes athéni ifjúra emlékeztet. Most már felnőtt férfiként is ragaszkodik is ehhez a névhez. Több gazdájának is a bizalmába férkőzött már, de hamar kitelt a becsülete. Megkorbácsolták és túladtak rajta.
Vajon mi lelte Cingoniust, hogy hirtelen ennyire szívügyévé vált felolvasót szerezni a barátjának? Hát csak az történt, hogy véletlenül meglátta ezt az Alkibiadészt, és azonnal megértette, most egy város szerte emlékezetes tréfát művelhet. Az ötlet az egyharmad Cingoniusé volt, de a kivitelezéshez már a személyiségét kétharmad részben uraló asztronauta varázsereje is kellett. Kapott is a csínyért az űrpionír otthonról szemrehányást, és ráparancsoltak, hogy most már költözzön át a soron következő állomáshelyére, Pedanius személyébe. A továbbiakban pedig szigorúan tartsa magát a kizárólagos megfigyelési pozícióhoz.
Amikor Pedanius megpillantotta a nyilvános fürdőben felkészített és rendesen kiöltöztetett férfit, biztos, hogy az istenek egy kis időre ködöt bocsátottak az agyára, mert ahelyett, hogy még a háza környékéről is elkergette volna, szabadosával egyből kifizettette érte a borsos vételárat. Aztán szép lassan ébredt rá, hogy micsoda képtelen helyzet állt elő. Alkibiadész ugyanis arcra és termetre tökéletes hasonmása volt újdonsült gazdájának, mozdulataikban és hanglejtésükben is megegyeztek. Gyorsan rabszolgaruhába öltöztették és lenyírták a haját, hogy a palotában senki ne tévessze össze a ház urával, aki egyelőre látni se akarta, ezért a konyhába parancsolták mosogatni.
Az eszes jövevény gyorsan átlátta, micsoda lehetőséget rejt magában a hasonmás szerep, ezért mindent eltűrt, és megalázkodva várta, hogy mikor jön el az ő ideje. Egyszer aztán érte küldtek, hogy kapja össze magát, menjen felolvasni. Az irodalomkedvelő főúri pár azonnal felismerte a benne rejlő kincset, mert tanári biztonsággal olvasott és fordított. Ráadásul az latint is irodalmi szinten beszélte. Észre se vették, hogy már a társalgásba is bevonták, hármasban beszélgettek eleinte csak Homéroszról, aztán már egyebekről is. Pedanius bánatára az Iliász háttérbe szorult, mert Lucretia és Alkibiadész az Odüsszeuszt részesítették előnyben. A görögtanár valósággal a szívükbe lopta Eumaioszt, az „isteni kondást”, aki a felszabadításáról ábrándozik. Elméláztak a szidóni Arübász lányának tragédiáján, akit gonosz kereskedők elraboltak és rabszolgának adtak el, aztán amikor megszökött, ő meg a gazdája fiát hurcolta magával, a kisgyermek Eumaioszt. Utol is érte az istenek büntetése. A szökésért vagy a gyereklopásért? Ki tudja! Egy rabszolga szökése mindenképpen bűntett, mert meglopja a gazdáját, aki tisztességes vételárat fizetett érte. Becsületes megoldás egyedül a felszabadítás lehet.
Pedanius végül megunta ezeket az elmélkedéseket:
– Alkibiadész fiam, értem én a célzásokat, és ne aggódj. Megígérem, hogy megválthatod magad, ha becsületesen szolgálsz. Nem te leszel az első, akit szabadossá tettem.
Már az űrjövevény jóindulata szólt belőle, bár maga is engedékeny természetű volt. Megparancsolta, hogy Alkibiadészt is római polgárhoz illő viselettel lássák el. Máris szinte társaságbeliként, majdhogynem egyenrangúként kezelte. Ugyanakkor mégis mindenestől a saját tulajdonának tekintette. Nem bántotta a görögtanár szellemi fölénye sem, hiszen azt is megvásárolta, mint a könyvárusoknál egy lexikont. De olykor zavaros gondolatai támadtak:
– Ha már egyszer külsőleg teljesen egyformák a fejeink, akkor miért nem én viselem azt, amelyikben több a tudás? Mi lenne, hogy valamelyik isten elcserélné a fejeinket, hogy az legyen az enyém, amit megvásároltam? – Ezek a megemésztetlen gondolatok egyedül az űrjövevényt nyomasztották. Hazatérve gyakran fölemlegette, hogy a küldetésben a legpocsékabb élmény volt a homo sapiens egyedek belső monológjait végigszenvedni.
Az álmodozó szenátor Lucretiának is elújságolta a különös ötletét, akinek aztán a végzet máris beindította a fantáziáját. Vajon melyik lenne akkor az ő férje? A Pedanius testű és Alkibiadész fejű, vagy éppen fordítva. Hamarosan oda jutott, hogy megkívánta a görögtanár testét. Eddig apró jelekből és persze a viselkedésükből biztonságosan meg tudta különböztetni a két férfit, de most már úgy gondolta, hogy erre talán nem is volna szükség. Arról ábrándozott, hogy mi lenne, ha egyik este az egyiket, másnap pedig a másikat vinné magával a hálószobájába? Eleget hallotta már, hogy van ahol fejcsere nélkül is kialakult efféle házi szokás.
Amikor letelt a városi praefectusi szolgálati éve, a szenátor egyre jobban elkényelmesedett, és rákapott, hogy a görögtanárt bízza meg ügyes-bajos dolgainak intézésével. Rómában ekkor már szokás volt, hogy intelligens szabadosok képviseljék jelentéktelen ügyekben a gazdáikat. De ezesetben más volt a helyzet, mert a hasonlóság miatt mindenki azt hihette, hogy maga Pedanius Alter lett napról napra aktívabb, sőt jobb fellépésű és szellemesebb társalgó is.
A valóságot kevesen tudták, és teljes egészében egyedül csak Cingonius, aki a kezét dörzsölve várta, hogy a jól sikerült tréfájának mi lesz a csattanója. Az űrvendégétől megszabadulva immár teljes egészében elhatalmasodott rajta a kajánság.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 08-11-2016 @ 03:12 pm
| Hozzászóló: a_leb (Ideje: 08-13-2016 @ 04:29 pm)
Comment: Izgalmas, történet a történetben, sőt, abban is egy történet... nagyon tetszett a mese szövése, és az is, hogy biztonsággal kezeled a világok egymáshoz való viszonyát. Örömmel olvastalak.
aLéb |
|
|
|
|
| Hozzászóló: AngyaliAndi (Ideje: 08-30-2016 @ 10:27 am)
Comment: Tetszik, olvaslak tovább! |
|
|
|
|
|
