Sok volt a gáz, de kevés lett a fék,

robban a szélvédő, jön a kormánykerék,

melyen a légzsák arcodba robban,

eszedbe jut a szó: holtodiglan.

Húsba vág a fém, a karosszéria összeroppan,

és robban a tank, az autód izzó darabokban,

csak bámulod, ahogy bőrödbe ég a kárpit,

hogy visszatekerd az időt, megtennél  bármit,

fűst ömlik rád,  beszívod, és véredet  nyeled,

de nem tekint rád az Isten, így nem kérdezheted,

hogy miért állt meg szíved, hagyott el a tudat,

csak mert részegen padlógázon szelted az utat.

Csend zuhan rád, megszűnik a fájdalom,

műanyag darabok hűlnek az ágakon,

s mire eloszlik a füst s a levegő tiszta,

véredet a föld még kortyolva issza,

te már messze jársz csillagfényeken,

ott hagytad a mentőst, elzsibbadt térdeken.

Alattad a Föld, feletted az ég,

nincs már jövőd, elveszett a rég,

lelked elillant, tested már halott,

de ami fáj, mit lényed ott hagyott,

mit fogában tartva nem vihet át senki,

ott fenn, már késő, már késő szeretni.