| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
NeMo: Kapaszkodás (Tudat versus érzések) Ideje:: 02-22-2017 @ 07:04 pm |
|
|
|
|
Az árnyékok lomhán nyújtózkodnak el a föld kifáradt, aranysárga avarral borított hátán, és te görcsösen kapaszkodsz egy aprócska gomolyfelhő szélébe. Próbállak lecsalogatni, de csak azt a rezignált választ kapom: "Nem érek rá!"
Hát persze. A felhő tovalibben, veled együtt, és egyedül maradok, lelkemben mindazzal a csodával, amiket tőled örököltem.
Nem vagyok sem szép, sem olyan jelenség, akire a férfiak füttyentve megfordulnak. Mindössze két pozitívumot tudok felmutatni, az egyik a béke, amit a hosszú évek fájdalmakkal terhes lélek-vajúdásai folyamán megszereztem, a másik az, hogy bennem élsz, elszakíthatatlanul és szeliden. Az idők folyamán megtanultam elviselni hiányod gyötrelmeit, mert minden perc fáj, amit nélküled, fizikai jelenléted nélkül töltök. De te csak kapaszkodsz a felhődbe behunyt szemmel, és a naplemente rózsaszín ködén át nem látsz túl a falakon, amiket építettél az érzéseid ellen.
Az életünk homokszemcséi lassan, de biztosan peregnek kezeink közt, az idő múlik könyörtelenül, hiába is próbálom visszafordítani, és néha elfog a kétségbeesés: mire ráébredsz saját érzéseidre, késő lesz. Az enyémeket ismered. Évek óta igyekszem szavakba foglalni a lehetetlent, hogy apró, néha szúrós, máskor simára csiszolt kavicsok, vagy épp ékkövek gyanánt lábad elé helyezzem. Néha lehajolsz, és megcsodálsz egyet-egyet, látom szemedben a meghatottságot, és azt mondod: "szép". De vajon hagyod, hogy valóban a lelkedig elérjen? Vajon eltűnődtél-e valaha is azon, mi lenne ha…?
Én tudom, mi lenne. Boldog békével tölt el minden veled töltött pillanat, és tudom, hogy hozzád tartozom. A nap huszonnégy órájából az ébren töltött perceket mindig veled töltöm, mert itt élsz, a szívem közepén. Nem tud anélkül verni, hogy rád ne gondoljon.
(Ó! Már megint magamban beszélek. Persze, hát persze, hogy hozzád szólok, mint mindahányszor a hosszú évek folyamán, amióta megszerettelek. Néha fontolgatom magamban, vajon mit válaszolnál, vagy mivel mentegetődznél, de erre nincs szükség. Így is szeretlek. A tétovaságoddal, és a gyávaságoddal együtt is.)
És te csak kapaszkodsz, görcsösen és vakon a felhőd szélébe, és nem látod sem a szivárványt a lábad alatt, sem az ezüstösen csillanó élő vizeket, ahogyan alakítják maguk körül minden csobbanásukkal a világot. Még mindig nem érzed a szívem dobbanását, ahogyan halkan ismétli percenként hetven alkalommal, vagy akár száznegyvenszer is a nevedet.
Nyisd ki a tenyered!
Még mindig az az apró madár vagyok, aki dolgos kezed megnyugtató ölelésére vágyik, hogy soha többé el ne repüljön onnan, ha végre tenyeredbe fogod.
Majd, ha egyszer meguntad a kapaszkodást, csak engedd el a felhő szegélyét!
Tudom, hogy először ijesztő lesz a zuhanás, de majd rájössz, mennyire felszabadító, amikor megérzed, tudsz repülni.
Ehhez csupán a konvenciókkal, a megszokással és a begyöpösödött észérvekkel kell szakítani.
Én már megtettem. |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 02-22-2017 @ 07:04 pm
| Hozzászóló: fényesi (Ideje: 02-22-2017 @ 07:38 pm)
Comment: "Ehhez csupán a konvenciókkal, a megszokással és a begyöpösödött észérvekkel kell szakítani." De azok nem véletlen vannak bennünk. Megtaníthatnak minket repülni! Vagyis szükségesek, mert nélkülünk soha nem jutnák el még addig a tényig sem, hogy vannak szárnyaink! Üdv. fTJ |
|
|
|
|
| Hozzászóló: a_leb (Ideje: 02-24-2017 @ 03:17 pm)
Comment: A szépírás, ez a szó jutott eszembe így, egyben. Bensőséges, kitárulkozó, nyitott megfogalmazással, a másik iránti érzékenységgel szólt minden elemében. Az íve megkapó, lágy, de határozott, és ez külön tetszett benne. Örömmel olvastalak.
aLéb |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Sohamadar (Ideje: 02-24-2017 @ 06:37 pm)
Comment: fényesi: kedves János! nem véletlenül vannak bennünk, de ha nem tudunk velük szakítani, nem önmagunk vagyunk, hanem csupán az elvárások rabjai. Tudni kell, hogy meddig hasznosak, és honnan kezdődik, hogy a konvenciók és észérvek rabsága káros az egyénre nézve. Ha nem tudjuk a határt, akkor az érzéseket teljes mértékben kizárjuk az életünkből, és ezzel a boldogságot is. Próbálj meg konvencionálisan szárnyalni: nem fog sikerülni! Barátsággal: Marcsi |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Sohamadar (Ideje: 02-24-2017 @ 06:42 pm)
Comment: a_leb: Köszönöm, Béla! Jól esik ez így egy irodalmár társtól megfogalmazva, akinek ráadásul sokat számít nálam a véleménye :) Őszinte ember lévén az írásaim is őszinték. És olyan kevesen szánják rá magukat, hogy arról a belső világról valljanak, amit érzéseknek nevezünk... én valahogy úgy érzem, ez a feladatom. Talán egy aprócska részt hozzá tudnak tenni az írásaim ahhoz, hogy az emberek felvállalják azt, amit éreznek. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: szusi (Ideje: 02-25-2017 @ 12:01 pm)
Comment: Marcsi, mindannyian „önmagunk” vagyunk és nem tudunk mások lenni. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: thyborc (Ideje: 03-03-2017 @ 09:53 pm)
Comment: Ez a gazdag "belső világ" gazdaggá teszi az értő olvasót is. A míves megfogalmazás megkönnyíti az empátiát. Üdv. Tibor |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Sohamadar (Ideje: 03-07-2017 @ 09:36 pm)
Comment: Kedves Szusi! Persze, hogy mindannyian önmagunk vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy nem alakítjuk egymást. Van, aki mellett szárnyalunk, és van, aki mellől menekülünk, mert érezzük, hogy ha egy perccel tovább kell időznünk, potty a szakadék fenekére. Vagy szerinted nem? "Önmagunk" sok sok személyes kapcsolat által alakul ki... "Önmagunk" egy születésünktől életünk végéig tartó tanulási folyamat. "Önmagunk" a racionalitás és érzések közepén kényes egyensúlyban kötéltáncoló lélek. "Önmagunk" egy végtelenül egyszerű, mégis páratlanul bonyolult szerkentyű. A mű nem önmagamról szólt, sokkal inkább egy olyan szimbiózisról, ami végérvényesen megváltoztatott, önző emberből valami (valaki) egészen más emberré alakított. Mert alakulni csak kapcsolataink és érzéseink alakíthatnak. Önmagunknak ez EGYEDÜL nem feltétlenül sikerül, legfőként azért, mert értelmetlen lenne... |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Sohamadar (Ideje: 03-07-2017 @ 09:43 pm)
Comment: Kedves thyborc!
Köszönöm véleményedet! Bár néha nem érzem ezt a gazdagságot, mégis, valójába azért kezdtem el írni, mert pontosan azt szeretném másoknak átadni, amit valahol önmagam legmélyén hordozok. Örömmel tölt el, ha értő olvasóra talál valamelyik alkotásom :) És köszönöm a dícséretet, a míves jelzőt :) Bizony jól esik! Bár nem cél, de öröm, hiszen mindannyian vágyunk egy kicsit arra, hogy mások megértsenek, néhanap elismerjenek bennünket.
Köszönöm: Marcsi |
|
|
|
|
| Hozzászóló: parducos (Ideje: 03-11-2017 @ 11:28 am)
Comment: Kedves Marcsi! Bélának és Szusinak küldött válaszaiddal maradéktalanul egyetértek, nagyon jól leírtad, a lényeget jól belefogalmazva. Amit pedig Béla a műről írt, szintén jól látja s hasonlóan vélem én is. Kicsit olyan érzésem is volt, mint amikor tipikusan egy nő ír egy férfihoz, az ilyen. Mármint kiérezhető a szövegből ez, mert a kitárulkozás pont nem éppen a férfiak sajátja - ebből következően jó üzenet ez az írás bárkinek, bárkihez szólhat, bárki magáénak érezheti, behelyettesítheti, ezért jó, meg ugye a szépen fogalmazásért. Nagyon gratulálok! üdv.: párducos/Árpi |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Sohamadar (Ideje: 03-11-2017 @ 12:57 pm)
Comment: kedves Párducos/Árpi! Abszolút jól látod az írást: igen, pontosan egy férfinak, egy férfihoz szól, aki a Múzsám és legjobb barátom, életem szerelme (12 éve immár), de élethelyzetéből adódóan kissé rózsaszín szemüveggel megáldott egyén. Ritkán találkozunk, de a találkozásaink mindig tartalmasak, és számomra felemelőek. A fenmaradó időben szinte minden nap "beszélgetek" vele képzeletben, ami persze csakis úgy lehetséges, ha a másik felet viszonylag jól ismerem. Mármint a belső világát és a reakcióit. És még mielőtt bárki hülyének nézne emiatt a szerelem miatt, csak annyit mondok: megéri. Mert a szeretet nem a testiségen áll, vagy bukik, hanem azon, hogy bármikor számíthatok a másikra, és bármit elmondhatok neki. Hogy ritkán látom? Szar ügy, de kibírom (most már). Nem kevés önismeretet adott a kettőnk kapcsolata és nem kevés bölcsességet hozott magával. És minden egyes együtt töltött perc boldogságot, és békét hoz a békétlen napokba. |
|
|
|
|
|
