Kukorelly Endre író, költő, már a 2015-ben rendezett Göteborgi Nemzetközi Könyvvásáron, egyike volt a meghívottaknak, akik a magyar irodalmat és költészetet képviselték. Ezek közül tizenketten egy-két napot még Göteborgban töltöttek. Tiszteletükre a Kőrösi barátságos hangulatú estét rendezett, ahol Jókai Anna is mesélt a jelenlévőknek. Kukorelly Endre is az est vendége volt. Az 2016-os találkozó Endrével, május 21-én, igazán sok érdeklődőt, vonzott.

Larsson Mária ismertette az író munkásságát, majd kellemes, néha kihívó kérdésekkel bíztatta vendégét a kitárulkozásra:

- Tudod, hol olvastam ezeket rólad?

- Hol?

- A Google-on.

- Mindig leizzadok, amikor azt hallom, hogy milyen író vagyok én? Aztán magam mögé nézek, hogy kiről is van szó. Igaz, hogy egy kortárs író nem nagyon várhatja el, hogy a könyveit el is olvassák, pedig hát egy írót, költőt tényleg csak írásainak ismeretében lehet megítélni.

Kukorelly Endre Larsson Mária kérdéseire felelve idézett egyik-másik írásából, gyermekeknek írt verseiből, vagy elmélyedt például a kérdésben, hogy egy olvasó, vagy egy film nézője mennyire bele tudja élni magát a darab történéseinek forgatagába. Izgatja magát, hogy a hős győzhessen, vagy hogy a negatív szereplők kapják meg méltó büntetésüket. Ennek kapcsán érthetőségről, pontosságról és több egyébről is szó esett, miközben – számomra elgondolkoztató módon -, az előttünk álló író újra és újra szüleire emlékezik. Idézi jellemüket, apukája érzékenységére, anyukája szellemességére, intelligenciájára utal. Nem egyszer. Nem kétszer. Hatvan fölött ez szép, igazán jó emberi tulajdonság.

- Nekünk nem volt televíziónk. Én olvastam. Nem művészetekről, nem irodalomról, mert az nem érdekelt. A Fradiban fociztam. Az érdekelt. Meg a lányok, de közben olvastam is, mert azt élveztem. Az iskolai oktatás sokat segíthet abban, hogy kifejlessze az emberekben az olvasás szeretetét, az érzékenységet az olvasott mű szereplői és a leírt események iránt.

Arról, hogy hogyan kezdett el írni, Kukorelly Endre fontosnak tartotta megemlíteni a mindannyiunkban létező függőséget. Természetesen vannak jótékony és kártékony függő viszonyok. Az olvasás bizonyára a jobbak közé tartozik.

- Apukám – folytatta az író -, katona ember volt, a testvéremnek és nekem este nyolckor le kellett feküdni. Nem volt mentség. És akkor apukám elővett egy könyvet, amelyből minden este felolvasott egy fejezetet. Nem többet. Egyet. Ebből adódott az is, hogy engem nem megtanítottak, én meg akartam tanulni olvasni. Azért, hogy olvashassak. Az idők során egyszerűen olvasás mániássá váltam. Akiknek van gyermekük, ajánlom ezt a módszert. Ez jobb, mint az iskolai kötelező olvasmány, amelynek már a nevében is ott áll: nem magam választom, hanem kötéllel kényszerítenek az olvasásra. Nekem tehát mi volt egy nyár? A Szent István-telepi lakásban sem áram, sem víz nem volt, olvastam. Egész nap olvastam. Azután estefelé jött a foci. Az írás? A gimnáziumban jártam egy lánnyal, aki nagy meglepetésemre írt nekem egy verset. Ez döbbentett rá, hogy lehet írni. Hamarosan én is írtam neki egy verset.

- Rá kellett jönnöm az írásnak köszönhetően, még naplóírás esetén is, hogy az ember kirakja magából, könnyebbít magán, hogy eseményeket, dolgokat mond el, kihelyez... Nem feltétlenül szépen megfogalmazva, hanem úgy, ahogyan van: brutálisan igazul. Az írással a felgyülemlett terheket nem elfelejtjük, hanem lerakjuk, másoknak is hozzáférhetővé tesszük.

Kukorelly Endre kellemes, szívesen látott vendégünk volt. Most róla volt szó. Többet tudtunk meg az író és költő személyéről, mint a múlt évi Könyvvásáron, ahol vele is találkoztunk.

Maróti László