Poros polcok erdejében

sápadt félhomályban,

könyvbe zárva lesz a lelkem,

hatalmas szobában.

Léptek jönnek, pillantások

borítómra esnek,

áldás leszek vagy épp átok,

hogyha haza visznek

Mozdul egy kar, tenyér nyílik,

ujjak párnája fog,

belém lapoz, ahogy illik,

és a lelkem ragyog!

Szembogárnak fénye lobban,

szállok, mint a pára,

gondolatom belecsobban,

emberkoponyába.

Én vagyok ő, és ő meg én,

látja, amit láttam,

lelkébe fest a költemény,

filter-szóból áztam.

Feltámadok, én a halott,

kit senki se gyászol,

könyvborítón csoda fogott,

betlehemi jászol.

Hazavisznek, kiolvasnak,

újra lobban vágyam,

és egyszer majd polcra raknak,

sápadt félhomályban.