| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Nélküled Ideje:: 03-18-2017 @ 04:10 am |
|
|
|
|
| Forrong még a lelkem,
hiszen te voltál a mindenem,
mikor elmentél csak annyit mondtál:
A szívedet még elviszem.
Holt billentyűkön lépkednek,
dohánytól sárgult ujjaim,
a sors fájdalmasan játszik,
szívem szakadt húrjain,
nem emlékszem mi volt már,
ősz, tavasz, tán nyár vagy tél,
de lelkemben a nap sütött,
amikor csak megjöttél,
azon nyomban kitisztult,
még a legsötétebb ég is,
azt mondtad soha nem hagysz el,
de kiderült, hogy mégis,
nem kíméltél,
kegyetlenül el vettél tőlem mindent,
most meg érzéseket keresek,
de már semmi sincsen itt bent,
mindennap szenvedés,
és nem tudom mi lesz holnap,
folyton rád gondolok,
szavaim könnyeimbe folynak.
Hol lehetsz most, merre járhatsz?
Szívemre még rátalálhatsz?
Nem tudom de megpróbálom,
tündérmeséből rémálom,
muszáj hogy a remény,
még szóba álljon én velem,
húznék én is sorszámot,
de sokan vannak nem teszem,
várnék ezer évet is,
de ha nem vagy enyém nem tudok,
nincs helyem a valóságban,
egy álom felé indulok,
akármeddig elmegyek,
mert a boldogságod drága emlék,
benne van a szíved,
ezért nincs olyan mit meg ne tennék,
bármily súlyos kínokat is,
kell majd érte kiállnom,
ameddig csak engeded,
álmodat én vigyázom,
tengődök az utcán,
kísérnek a lámpa fényei,
a fejemben csak peregnek,
szerelmünk elmúlt évei,
mert minden egyes percben,
sebek százezrei fájnak,
de nem mutatom bánatom,
a napsütötte tájnak,
földönfutó lettem,
a világ kitaszított magából,
szerelmes szív helyett,
hozzám csak a magány szól,
sok nagyszerű lehetőség,
miket végleg veszni hagytam,
és szépen lassan,
a hétköznapok börtönébe fagytam,
szűk volt az életem,
nem érted be ennyivel,
ha hív az út nincs mit tenni,
akkor bizony menni kell,
mondtad és kisétáltál,
az életemből csendesen,
rohanok a magány elől,
túl az öreg fenyvesen,
rég elmentél de hiányod,
űrt hagyott hátra bennem,
fogalmam sincs ezek után,
mit kéne még tennem,
nem köt ide semmi,
az élettel is összevesztem,
a földön kúszva előre,
cipelem még fakeresztem,
amin neved úgy szerepel,
mint lelkem tüzes béklyója,
bárcsak meghalhatnék,
de még a jó isten sem tud róla,
hogy érkezem, de hátha,
befogad majd kedvesen,
és ha ő is eltaszít,
az ördög legyen hitvesem,
sötét lelkem örökre,
nyeljék el a lángok,
többé ne érezzek semmit,
s ha majd démonokkal hálok,
a gonoszság elfeledteti,
mindazt miért éltem,
nem sokat szerettem,
viszont annál többet féltem,
de mielőtt örökre,
kiölnélek magamból,
még sírok egyet az általad,
oly régen mondok szavaktól,
ahogy ágyban fekve édesen,
fülembe súgtad szeretlek,
nem talállak sehol,
s tovább már hiába is kereslek,
csak ez maradt már nekem,
de most ezt is elfelejtem,
mert a feledésnek kútjából,
elég vizet mertem,
hogy eloltsam már végleg,
emlékektől égő lelkemet,
mire az ördög feni fogát,
úgy látszik élve eltemet,
utolsó pillanat,
ahogy süllyedek a mélybe,
és végleg elveszem,
a korom sötét éjbe.
Nem sikerült feledni, így is látom még az arcodat,
angyal lettél s az ördöggel vívod, értem folyó harcodat. |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 03-18-2017 @ 04:19 am
| Hozzászóló: a_leb (Ideje: 03-18-2017 @ 05:43 pm)
Comment: Azt érzem, ezt a verset nagyon erős érzésből írtad, és ez határozta meg a gondolatfolyamot, a képek egymásutániságát, zaklatottságát. A vers hossza ugyan elsőre visszariasztott, de elolvastam, és bár a forma, a rímek és a tartalom vezetése itt-ott megakasztott, úgy látom, hogy ez egy érzelemvezérelt vers, és ennyi is a szándéka.
aLéb |
|
|
|
|
| Hozzászóló: thyborc (Ideje: 03-22-2017 @ 05:29 am)
Comment: Tartalomban szerteágazó, de mégis egységes vers. A következetesen végigvitt egyéni strófaszerkezet is segít egyben tartani a sokféleséget. Üdv. Tibor |
|
|
|
|
|
