Anyám gyenge kezét
párnájára téve,
örök álom hullott
fáradt két szemére.

Anya! Szereteted
nagy tengerré válik,
áradása kísér
engem mindhalálig.

Tudom, olykor voltam
rossz fiad tenéked,
ahogy odaálltam
szégyenben elébed.

De a te lelkedben
nem volt az a bánat,
amiért nem oldott
anyai bocsánat.

A kegyetlen múlást
kell, újra megértsem,
nincsen többé szülőm,
aki engem féltsen.

Mert most félárvából
egész árva lettem,
mától kettő lélek
őrködik felettem.                     /Egy gyermeknek mindig azt mondják, ha meghal a szülő, hogy elutazott/