Már elfelejtettem, hogy elfelejtettél,

mikor én voltál,  mikor más lettél,

már elfelejtettem, felejthetetlen vagy,

rég engem vettél, most  eladtad  önmagad!

Üvegszilánkon fordul ki magából a világ,

szemem sarkában a repedezett múlt perifériát

még összetartják kusza, gyönge vonalak,

de az alkony jön,  rá szürkeséget  rak,

mint sötét papírt összegyűri  az est keze,

és repül a kavargó semmibe, benne te.

És már nem rejt se múlt, se jelen

elfelejtelek én is, végleg, azt hiszem,

lemosott fekete  táblán leszel átütő kréta nyoma,

de már nem írlak újra, nem írlak újra, soha.