Sóhajként szökik a távolság,

egymáshoz bújnak a párhuzamok,

a ma szeme még résnyire nyitva,

de  pilláin már lógó, álmos mondatok.

Árnyékait hívja magához az alkony,

a Nap kanócát összecsípi ujja,

és kihuny a fény, a vöröslő ködöt

hegyek csúcsain szél maszatolja.

Csillagsugár kacsint suttogó percre,

a tétova pillanat lábujjhegyre áll,

meg-megbillen, majd eltűnik hirtelen,

szárnyára kapta egy suhanó madár.

Ráérős a szívverés, lehelet csitul,

párna ráncain arcvonás pihen,

gyengül a tudat, forgó  bakelit világ,

álom tűhegyén vágy szól csendesen.