[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

FULLEXTRA.HU OLDAL
A FACEBOOKON IS!




Könyvet szeretnél?




Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Versműhely



Pályázati lehetőségek



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: cedrus
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9076

Most jelen:
Látogató: 14
Tag: 1
Rejtve: 0
Összesen: 15

Jelen:


Támogatónk


Fullextra Szépségszalon
CÍMVÁLTOZÁS!
2016.jan.11-től
Bp.XVIII. Üllői út. 365.


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

Ajánlott weblapok
· 1: SOmannák
· 2: Orbia
· 3: Hegedűs Csaba honlapja
· 4: Ararát
· 5: Haász Irén weblapja
· 6: Alkotó.lap.hu
· 7: Harmatcsepp .. a lélek útján ...
· 8: Barátok Verslista honlaja
· 9: Végh Sándor személyes honlapja
· 10: Kaláka
· 11: Olvasás lap.hu
· 12: magyarirodalom.lap.hu
· 13: A Hegy - NeMo blogja
· 14: Egy lélek csillan
· 15: Gligorics Teru Versei
· 16: vers zene.lap.hu
· 17: S. Farkas Zsuzsanna honlapja
· 18: haiku.lap.hu
· 19: Janusvers
· 20: Péter Erika honlapja

cheap cigarettes sorry.
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja!


Amatőr Irodalmárok Klubja!
[ Amatőr Irodalmárok főoldala. | Regisztrálj! ]

Csatlakozz te is közénk! A tagjainknak lehetősége van saját írásaikat publikálni, és a többiekéhez hozzászólni.

Halottak napja
Ideje:: 10-24-2017 @ 04:49 pm

Halottak napja nálam mindig egyfajta misztikummal telik. A készülődés, hogy kimegyek a temetőbe, ahol kis családommal mécsest gyújtunk azokért, akik már nincsenek itt… Az üvegek csörgése, a koszorúk suhogása, a gyanta- és virágillat, mind-mind olyasfajta dolog, amit talán sosem fogok megérteni.

Tudom, most bölcseletekkel teli, könnyes-megható dolgokat kellene írnom, de akkor megtagadnám mindazt, amiben én hiszek.

Mert nekem a sír csak egy kő. Nem megyek ki egy héttel előtte letakarítani, nem viszek rá sem virágot, sem koszorút. Visz az, aki a szokások követője. Mert ha szép a csokor, koszorú: az erre szakosodott kezek azonnal lelopják, és öt perccel később a temető bejáratánál el is adják. Hacsak nem kötözöm le huszonhat szögesdróttal, nem öntöm betonba a művirágot, ám ha ezt teszem, az egész egyfajta birtoklásos-magamutogatásos dologgá válik, ami nekem nagyon idegen.

Az én szeretteim, és kevésbé szeretteim bennem élnek. Nem viszek születésnapjukon virágot a sírra. Nem járok ki a temetőbe, és nem imádkozok senkiért.

De szinte minden nap eszembe jutnak erről-arról, és az emlékük hálával tölt el irántuk. Nekem ez többet jelent bármi virágtengernél, embernyi gyertyánál.

A nagy sátram, amiben a lányokkal táborozunk nyaranta, egy óriási vászon táskában lakik. Nagyapám keze munkája. Van negyed százada, hogy nincs köztünk. Egy régi kalapács, ócska fogó, de egy-egy görbe szög is eszembe juttatja, mert anno rengeteg szöget vertem az udvaruk földjébe… Ne kérdezd, miért… A régi szabóollója, feleségem féltett kincse. A régi csúzlim orgonafa ágasa, amit ki tudja, meddig faragott nekem, és ami annyira hiányzik ma is.

Egy szedőkanál, amit nagymamám adott. Egy teásbögre a hatvanas évekből, apró fakó rózsamintával. Nem teázok, de ahányszor meglátom a szekrényben, mindig eszembe jut gyermekkorom sok-sok beteges tele, mikor nagymamám vigyázott rám, és a gázon feketére sült fokhagymás pirítós mellé ebből kortyoltam a bodzateát.

Barackbefőtt, ami ugyan sok éve saját termésből van: anno anyai nagyszüleimtől kaptuk a barackot, bár mindenki tudta, hogy kikívánják belőlünk…

Sült tojás, ami még rezeg, ahogy a dédikém is csinálta. (Nagyapámé is hasonló, de annak volt valami utánozhatatlan íze…) Kapros-túrós lepény, ami csakis a Dédike ősöreg sparheltjában sült olyanra, amilyen egy panelban nevelkedett mesebeli királyfinak való.

Vékony, erős acéldrót. Dédapám tett ilyet arra a nyílra, amivel először kergettem a varjakat. Soha, egyet sem sikerült elejtenem: mondjuk gyanús, hogy a szilvamag, mint nyílhegy nem a leghatékonyabb… Viszont rengeteget cserkeltem vele egészen lehetetlen helyeken, és amúgy meglehetős jól megtanultam célba lőni vele. Újságpapírra.

Keresztapám, drága keresztapám… A nagy darab, szuszogó, mindig vigyori humorzsák, aki ha megjelent valahol, két perc alatt hahotázott mindenki. Ő maga volt a megtestesült stand-up, millió viccel, sztorival, mindig csínyre készen. És a nagy test hatalmas színarany szívet takart, amit sajnos nem tudtam eléggé megismerni, megbecsülni…

Gizi néni, a tüsténkedő pici asszony, Imre bácsi az ezermester vasművész, Mici néni a macskagyűjtő tenyérjós, Binderék, Váradiék, Kőváriék, Lovászék, Urbánék és Csukásék, a régi Kastélykert és a régi Tüzér utca minden lakója, akik most egyenként elém állnak az emlékek hosszú útján.

.......

Ők az én őseim, akik vér szerint vagy gyermekkorom boldogabb felét adva, de bennem vannak, mert hozzám mindenki jó volt, emberségük, gyarlóságaik, simogató szavuk vagy rosszalló pillantásuk mind-mind kellettek ahhoz, hogy most itt legyek, és ilyen legyek. Kellett az egyenességük, a segítő kezük, ami megjavította a biciklimet, lemosta a sebes térdemet, almát és szőlőt adott, vagy csak megsimogatta bilifrizurás fejemet, és azt mondta, nincs baj…

Ők bennem vannak, szívemben és emlékeimben, mozdulataimban és szójárásomban, nem a nagy lapos kövek alatt.

És ha már itt tartunk: Én sem szeretnék ott lenni. A sűrű, terpeszkedő, hivalkodó sírok, amik közt eljárni is alig lehet, oly’ idegenek nekem…
Láttatok már falusi temetőt? Kint a domboldalon, ahol megrogyott fejfák, ellaposodó sírhantok jelzik az elmúlást.
Köztük öreg mamókák, ősz papák, akik még tudják, melyik halom melyik régi pajtást takarja. Az elsimult hantok, amiken már kereszt sincs, ilyenkor kivilágítatlanok maradnak, mert elmúlnak azok is, akik emlékezhetnének. De nem is baj, hiszen ezeken a régi sírokon már rég felszáradt a könny, és a holtak teste visszatért abba a földbe, amiből sok-sok éve vétettek.
Abba, ami őrizte első lábnyomaikat, első könnyeiket, ami tartotta és táplálta, majd befogadta megtört testüket, ahogy az őseikét és azok őseiét is... Már akkor is voltak jeltelen sírok, amiken vadrózsa virágzott és kakukkfű illata szállt, hirdetve a világnak, hogy elmúlás van, újjászületés, átalakulás…

…de nincs halál…


Utoljára változtatva 10-24-2017 @ 04:53 pm


Hozzászólás írása
Hozzászólás írása
További
További
Irodalmár profil
Irodalmár profil
Üzenet küldés
Üzenet küldés

Posted Comments

Hozzászóló: Anna1955
(Ideje: 10-26-2017 @ 05:52 am)

Comment: Elgondolkodtató írás. Mindannyian másképp emlékezünk, és a gyász feldolgozása is különböző. Halottak napja értünk van, elhunyt szeretteinknek már nincs szükségük virágra. Nekünk van. Mikor ott állunk a sírnál, az más érzés mint az, hogy valóban nincs nap, sokszor óra sem múlik el, egy-egy emlék nélkül, de megállni egy gyertyával, egy szál virággal, az akkor ünnep. Más mint a hétköznap. Szükség van erre is, mert kicsit enyhít a hiány mérhetetlen fájdalmán.


Hozzászóló: zseva
(Ideje: 10-27-2017 @ 07:52 am)

Comment: Tudod, Cirimok... a gondolataink hasonlóak, mégis azt mondom, könnyen tesszük, ha mindig van, vagy lesz valaki, aki helyettünk is él a hagyomány tiszteletével, a szokások rabja és elsőként szembesül a hervatag virágokkal egyszer egy évben, amit letakarít a sírokról. Bármennyire is vagyunk közel, vagy távol a szeretteinktől, és egymástól ez a tisztelet a gondolatainkon túl kijár nekik mi magunktól, még akkor is, ha vajmi kevés, amit gyakorlatilag adni tudunk ezen alkalommal. Mert való igaz, ha el is mentek, velünk maradnak életünk végéig a nap minden órájában... Üdv. Éva


Hozzászóló: a_leb
(Ideje: 11-13-2017 @ 01:48 pm)

Comment: Remek ez az írás... aLéb


Irodalom ©

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.11 Seconds
pharmacy online