| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Pelsonauták Ideje:: 12-17-2017 @ 02:31 pm |
|
|
|
|
Pelsonauták (Fény panzió 43)
Hát összeállt a Pelso-szigetre készülődő expedíció. Általános meglepetésre Géza bácsi is felkérezkedett a hajóra. Még ki sem pihente az erdélyi megpróbáltatásokat, máris fiataloknak való kalandra vágyik? Egyedül Péter értette, hogy mi vezérli az öreget, aki mindig is a kedves tanár úr maradt az egykori hűséges tanítványnak. Már amennyire oda tudott rá figyelni, mert az indulásnál váratlan gondjai támadtak. Elsőnek az űrcsavargó Némó Kapitány tett neki keresztbe:
– Bolygó Hollandit akarsz velem játszatni?! Kutassunk megszállottan egy Pelso-sziget után, ami már nem is létezik? Hiszen te is ott voltál a pusztulásán…
– Ezért kérem tőled, hogy akkorra érjünk oda, amikor még állt az a sziget. Hallottam már a földönkívüli hatalmadról egyet s mást. Pont egy kis időutazásnál mondana csődöt a tudományod? Hiszen csak egyetlen évet kellene visszafelé mennünk.
– Hát idefigyelj! Az evolúció nálatok sem áll meg, előbb-utóbb a homo sapiens is eljut oda, hogy ha majd kilép a földhözragadt kötöttségekből, akkor a szellemlénye bárhová eljuthat az univerzumban. Akár előre és hátra mozogva még az időben is. Ahogy az a mi néhánymillió évvel idősebb civilizációnkban már működik. Bár nálunk is elég problémásan, mert az egymástól fényévnyi távolban kialakult régiók között nincs kompatibilitás. Észrevehetted, hogy Elmira és én mennyire más identitásban létezünk. Nem véletlenül kerültük egymást mindig nagyon gondosan. Hogyan tudnálak pont én nyomra vezetni?
Péter sértődötten reagált:
– Én ugyan semmit sem értek ebből a hablatyolásból. De nekem nem kell bizonygatnod, hogy mennyivel fejlettebb vagy! Hiszen pont ezért hívtalak. – A hiúságára apellált: – Tudsz vagy nem tudsz segíteni?
– Nem vártad végig, amit a tudomásodra kell hoznom: csak Elmira és én vagyunk felkészítve egy időutazásra, ám te sajnos távolról sem. De rajtam ne múljon! Vágjunk bele a kiszámíthatatlan kalandba! Csak meg ne bánd!
De most jött egy újabb huzakodás. Stefánia asszony az unokáit már visszaparancsolta, és most Géza bácsit vette elő:
– Nem érzi túl öregnek magát, hogy beálljon a pelsonauták közé?! És mit remél attól a fiatal teremtéstől, ahogy mondja, a „társszerzőjétől”?
– Ha elolvasta A Pelso-sziget foglyait, akkor tudhatja, hogy milyen csodálatos volt, amikor e-mailben megküldtem neki az írásaimat, és ő letisztázta. Aztán amikor találkoztunk, mindig megbeszéltük, sőt bele is javított. Még puszit is kaptam tőle, ha tetszett, amit írtam. Ezek voltak a mi boldog perceink. Aztán egyszercsak eltűnt, mert más okos fiatalokkal együtt kiment Angliába, és ott kinn találta meg élete boldogságát. De bármit megadnék, ha még egyszer láthatnám.
– De az írásaiban kitalált néven, Ágnesnak hívja a csodálatos „társszerzőt”. Látszik, hogy már el akarja felejteni.
– Egyáltalán nem azért! Csak mert ahhoz engedélyt kellene kérnem tőle, hogy az igazi nevét használjam.
– Szóval ezért szeretné viszontlátni a Pelso-szigeten! Maga tényleg egy hiú ábrándokat kergető vén szamár…
A vitorláshajó személyzete már türelmetlenkedett Géza bácsi késlekedése miatt, de Péter nyugalomra intette őket. Elvégre képletesen is közös csónakban eveztek: a szeretteik keresésére indultak. Magabiztosságát növelte, hogy végre belevaló mancsaft dolgozott a keze alá. A szélnek fordították a vitorlákat, és kitárult előttük a szebbnél szebb kikötőkkel csipkézett Balaton. De hát most ez nekik mit sem ért.
– Hát akkor navigálj, most rajtad a sor, Némó Kapitány! Vagy Captain Morgan, hiszen a kezedben van a sorsunk.
– Szerencséd, hogy Kalózkapitánynak szólítottál! Megkíméllek bennetek az időugrás igazi gyötrelmeitől, egy tornádón áthaladva, ajándékba kapjátok a visszautat.
Mielőtt a parton villogó vészjelzőkre felfigyeltek volna, máris lecsapott rájuk egy fekete vihar, a félelmetes kazettahatás. És a hullámzó esőfüggönyön keresztül azt látták, hogy a Pelso-sziget darabonként visszaépül a romjaiból. Ők is a viharban szétszóródott csónakok és népség segítésére siettek. Köztük találkozott össze Péter az Elmira doktornővel és Géza bácsi az ő felejthetetlen „társszerzőjével”.
Nem tartott örökké a látomás. Újra összeomlott minden. De Géza bácsi még megérte, hogy együtt sétáltak ki a mólóra „Ágnessal”, akit most is a barátai vártak a túlparton. Elbúcsúztak, talán örökre, és Géza bácsi megint csak elmulasztotta megkérdezni, hogy az igazi nevén nevezheti-e az írásaiban.
Elmira pedig boldogan újságolta Péternek, hogy a távoli univerzum végleg elveszítette felette a hatalmát, mert már a Föld nevű bolygó igazi gyermekét hordozza a szíve alatt. Fogták magukat, ketten is könnyedén elnavigálták a vitorlásukat, és többé már soha nem látták őket.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 12-17-2017 @ 02:31 pm
| Hozzászóló: a_leb (Ideje: 12-19-2017 @ 09:52 am)
Comment: Érdekesen és valami nagyon érzékeny határon mozgattad ezt a történetrészt, Tibor. Tetszett, örömmel olvaslak.
aLéb |
|
|
|
|
| Hozzászóló: thyborc (Ideje: 12-19-2017 @ 05:29 pm)
Comment: Köszönöm, kedves A_Leb! Üdv. Tibor |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Anna1955 (Ideje: 12-23-2017 @ 06:16 am)
Comment: Különös írás. Tovább gondolásra készteti az olvasót. Szeretettel olvastalak: Anna :)) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: thyborc (Ideje: 12-23-2017 @ 07:33 am)
Comment: Kedves Anna! Köszönöm a Fullextra lehetőséget. Kellemes Ünnepket kívánok. Szívélyes üdvözlettel: Tibor |
|
|
|
|
|
