| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Veszteségek Ideje:: 05-30-2018 @ 02:15 pm |
|
|
|
|
| Hosszú volt az út és a kora nyári napsütés kellemesen melengette az ablakon kinyújtott karját a vezetés alatt. Langyos volt a levegő, a délelőtt, az autó lemeze, csak ott belül volt hideg minden, jéghideg. Saját elhatározásából indult el, oda vissza, amit régen úgy hívott, hogy otthon, de mára a köddé vált idő magának követelte és mint finom porréteg a bútorokat, belepte teljesen.
Első útja a temetőbe vezetett. Letette a kőre a virágokat és gyöngéden végigsimította a langyos grániton a neveket és a dátumokat. Üres gesztus, hiszen a kövek megsimítása nem hozza vissza a holtakat, nem pör-geti vissza az időt. Egy élőt megnyugtathat ez a mozdulat, de egy halottnak semmit nem ér. Kicsit még ácsorgott ott saját veszteségén búslakodva, majd lassan visszaindult. Az új sírok mellett elhaladva ismerős neveket fedezett fel szinte mindenütt. Nem voltak a barátai, kapcsolatot nem tartottak, de ez most rosszul esett és belesajdult a lelke, mert újabb darabok vesztek a semmibe.
A következő útja oda vitt, amit régen otthonnak nevezett. Kicsit ügyetlenkedett a zárral, majd belépett az évek óta üres lakásba. Minden, mint egy fényképen, a jelenbe dermedt idő lenyomataként ott állt, ahol arra emlékezett. Egy ledobott újság, egy félretolt fotel, úgy ahogyan hagyta azt évekkel ezelőtt. Felvette az újságot, a fotelt visszatolta a helyére, bár ennek semmi értelme nem volt, érezte, ez most így helyes. Le-huppant és kinézett az ablakon. Úgy látott onnan, mint gyerekkorába, ki az utcára és nézte a gyér forgalmat. Minden ugyan az volt és semmi nem volt olyan, mint régen. Felállt és átsétálva a lakáson megsimogatta a bútorokat gyöngéden, óvatosan és hagyta, hogy a por rárakódjon a kezére, egészen a tükörig ment előre. Belenézett, látva a saját nyúzott arcát belegondolt, mennyi mesélni valója lenne, de már nincs kinek. A saját képmását bámulva érezte, hogy ez a pillanat az, amikor a szeméből sötéten süt a megváltoztathatatlan múlt. Nem bírál, nem ítél, csak a lelkét forgatja fel és örökre elveszett idők vizén a semmibe ringat céltalanul. Neki is, mint oly sokaknak, már nem végtelen a jövő és választani kell, az édes bús fájdalmas múlt és a kissé fakó, de valós jelen között. Most egy üres múltban sétált emlékeibe égett szavak, mozdulatok és tárgyak között és érezte hiába jött ide, az igazi értékeket magában hordozza erről az időkről. Az érzések váratlanul rohanták meg és egy kellemesebb emléket gyöngéden magához szorított majd óvatosan engedett el. Lassan, kissé vontatottan sétált ki a múltból és óvatosan zárta rá az ajtót az üres csigaházként a végtelenbe dermedt lakásra. Évekkel ezelőtt elköszönt a helytől, most sem volt értelme visszajön-ni.
Az ingatlanközvetítőhöz ment egyenesen. Átadta a kulcsokat és meghagyta, mindent adjanak el, vagy dobják ki, neki semmi nem kell. Hosszú volt az út vissza a jelenbe és most, hogy lezárta a múlt utolsó szegletét is a langyosan simogató napsugarak elkezdték benne olvasztani a jeget.
Hosszú vezetés után végre megérkezett a most vásárolt lakásba, ami az ötletet adta az időutazásra. Belépett és az időtlen, poros bútorok láttán furcsa érzése támadt.
Belegondolt, itt is valaki búcsúzott a múltjától, mielőtt végleg elengedte. Az ablaknál megállt és átgondolta, ha ő engedné el azt a helyet, mit tenne. A keze önkéntelenül a bútorok felé lendült és lépett egyet előre, majd megállt. Lenézett az asztal szélére és a porrétegben meglátta a puhán simogató ujjak nyomát, a végső búcsú jelét.
Elővett egy zsebkendőt és tisztára törölte a nyomot. Ahol valakinek véget ért a múlt, neki ott kezdődött a jelen és tudta, soha többé nem akar hátra tekinteni.
Elengedte a ködbe vesző idő által elrabolt emlékeit és kényelmesen belefészkelte magát a jelenbe, majd telefont vett elő, hogy vacsorára otthon lesz, a most vett lakás igen tetszik neki és holnap már takarít.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 05-30-2018 @ 03:25 pm
| Hozzászóló: hori (Ideje: 06-06-2018 @ 04:00 pm)
Comment: Ezek fájdalmas dolgok, az ember nem is tudja, sírjon-e vagy inkább tegye magát érzéketlenné. De ez utóbbi mellett dönt, mert az életnek mennie kell tovább. Szép írás. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: a_leb (Ideje: 06-07-2018 @ 06:55 pm)
Comment: Bennem a körforgás, a sors-spirálok összefonódása, még ha csak érintően is, volt a meghatározó érzés, ahogy olvastalak... és hogy elengedni a múltat mennyire egyszerűen is lehet... vagy nem :-). Örömmel olvastalak.
aLéb |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Hart (Ideje: 06-11-2018 @ 10:01 am)
Comment: Kedves Hori, a_leb!
Köszönöm az észrevételeiteket. Ez amolyan személyes ügy volt, tüske a bőr alatt! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Anna1955 (Ideje: 06-16-2018 @ 04:25 am)
Comment: Gyermekeim szokták mondani, hogy annyit költöztünk, nem is mindre emlékeznek. :) Nem a tárgyak a lényegesek, hanem a bennünk megőrzött időtlen emlékek, pillanatképek, melynek díszletei érintetlenek maradnak. Tetszett az írásod. :) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Hart (Ideje: 06-20-2018 @ 03:44 pm)
Comment: Köszi Anna! :-) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: pszabo (Ideje: 10-05-2019 @ 08:54 am)
Comment: Megérintett az írásod....szép és lélekbe maró..... |
|
|
|
|
|
