| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Reciprok Söröző ( II. ) Ideje:: 09-17-2019 @ 12:49 pm |
|
|
|
|
Reciprok Söröző ( II. )
Ujvári egyelőre csak hümmögött a látottakon és diszkréten tovább sétált, mielőtt feltűnne, hogy kémlelődik. A különterem sarkában egy internetezésre kihelyezett öreg számítógépet vette szemügyre. Nem látszott rajta semmi különös, csakhogy mögötte furcsa plakát lógott gondosan rajzolt felirattal:
ÁLLÍTSD ÖSSZE MAGAD A KEDVENC PIZZÁDAT!
A csábító cím alatt egy táblázaton a pizzaalap és a rávalók listája látható, tételenként ÁFÁ-s tartalommal beárazva.
– Megengedi? – szólt egy vendég és válaszra se várva bekapcsolta a gépet. – Maga még nem járatos itt, ugye? Akkor figyelje meg, hogyan rendelek magamnak pizzát!
Hamarosan megjelent egy űrlap a képernyőn, aminek a lényege a falon is látható táblázat volt. A vendég a kurzor segítségével bejelölte, hogy miket kér a pizzájára, aztán az összesítő jelre kattintott és fejcsóválva olvasta le a rendelés árát.
– Ez egy kicsit drága lesz! – törölt, visszaállított, újra törölt és megállapodott egy karcsúsított változatnál. – Milyen nevet adjak a pizzámnak? – fordult Ujvárihoz, akinek közben megtetszett a játék.
– BERAGADT A LOTTÓM! – ez a név jó lesz?
Csak be kellett pötyögtetni az üres mezőbe, és a lapot nyomtatóra küldeni. Az ember büszkén lobogtatta a receptjét, kiszaladt és nevetve leadta Valikának, aki menten a hátsó traktusba továbbította a konyhára.
– Az egyetemisták tudnak igazán jó pizzaneveket adni: UTÓVIZSGÁRA! – ZÁRTHELYIS! – ÖSZTÖNDÍJ ELŐTT! – és így tovább. – Még magyarázott volna Ujvárinak, de az közben eltűnt.
Amikor a zajból ítélve úgy gondolta, hogy kezd kibontakozni a forgalom, lassan kisétált a pulthoz, kért a kezébe egy fröccsöt és a dartsozók mellé sodródva nézelődött.
Az ebédelők lassan elszedelőzködtek, mert az újonnan érkezők zsibongása zavarta őket. Helyükre főleg kvaterkázni vágyó kétkezi munkások szállingóztak, a legsarokba pedig, hogy ne takarjanak semmit a hosszú bárpultból, kimosakodott utcaseprők vonultak be fegyelmezetten a közeli köztisztasági bázisról.
Nem lehet véletlen, hogy Galambos már jó előre mentegette őket:
– Ezzel a bakancsos társasággal lesz a legkevesebb probléma, mert tudják, hogy csak addig vannak megtűrve, amíg illemtudóak és gavallérosan fizetnek. Nem egy lecsúszott egzisztencia van köztük, tudnak viselkedni. Különös szenvedélyük a műgyűjtés. Itt az elöregedett úri házakból időnként meglepő érték is szemétbe kerül, amit el lehet adni. Nem csak az Ecserin, vannak más csatornák is. Ha ezek olykor hangoskodnak, biztos, hogy műkincsekről vitatkoznak.
Annál inkább szertelennek mutatkoztak a ki tudja honnan idevetődő szórakozást kereső fiatalok, akik a bárpult, a darts, a flipper, a nyerőgép és a toalett között ingáznak. Látszik, hogy Valika tudja őket kordában tartani, aki elé sorban ülnek a bárszékeken, vagy csak szembe vele rákönyökölnek a pultra.
– Ezek mindenhol egyformák – gondolta Ujvári. – A lány biztos mindegyiknek külön ismeri a kedvenc italát – mert annak ugye lennie kell –, megbeszéli velük kisebb-nagyobb zűrjeiket, és ettől a bontakozó ifjak el vannak bűvölve, máris valakinek érzik magukat.
Megpróbált ő is beszédbe elegyedni, de meglepődve tapasztalta, hogy az nem lesz egyszerű. Egy-két szó után elfordultak az ismeretlen úriembertől, aki csak tessék-lássék iszik, inkább gyanúsan nézelődik. Így aztán ő is bárszékre ült. De Valikával se sikerült társalogni, mert nőtt a forgalom, és mindig másokkal kellett neki foglalkozni.
Nem szeretett unatkozni, hát gondolta, hogy inkább megkeresi Lajos bácsit. Egy laza függönyt félretolva, az IDEGENEKNEK BELÉPNI TILOS! tábla alatt besétált a hátsó traktusba. Egy homályos helyiségbe jutott, ami egyszerre volt öltöző és raktár.
– Pardon!
Egy erőt sugárzó alakba botlott, egy széles állú, elrajzolt arcú fickóba, aki úgy nézett ki, mint régi háborús filmekben a félelmetes ellenség kegyetlenkedő katonája. A falon lógó motoros bőrdzsekijén babrált, ami olyan nehéz volt, hogy az állófogast félrerántotta volna, ha ráakasztják.
A meglepetések folytatódtak. Valika a betolakodó után lépett, hogy kiparancsolja, de a behemót elkapta és magához rántotta egy házias puszira. Ujvári alig tudott ellépni mellettük, de végre a konyhába jutott, ahol megtalálta az öreg főnököt, aki egy megállapodott korú szabályosan beöltözött asszonykával beszélgetett.
– Hadd mutassam be Ujvári úrnak a tökéletes konyhai mindenest!
De őt most más érdekelte.
– Ki ez az unterman alkat, akibe az öltözőben botlottam?
– Arra a vademberre, a Rezsőre gondolsz? Motorral jár be a műegyetemre valahonnan Baracska környékéről. Állítólag egy erdő közepén van a házuk. Megengedtük, hogy ide pakoljon be.
Hát vannak furcsa dolgok… A berendezés viszont kifogástalannak látszott. Kicsiben mindent megtalálható, aminek egy melegkonyhás egységben lennie kell.
– Nem is lehet másképpen. Itt a hátsó traktus még a feleségem keze nyomát viseli, aki sajnos, ma már a lakást is alig tudja elhagyni, ide jutott a vendéglátós hajszában.
Gondolatban tovább folytatta a panaszát:
– Én is belefáradtam, a párom nélkül meg már végképp nem bírom… hol vannak a régi nagy bevételek… friss erő kell ide. – Mélázása végén mindig a legfájóbb pontra lyukadt ki: – A gyerekek is itthagytak hagytak bennünket… Talán igazuk is volt, hogy idejekorán megszöktek a vendéglátós őrületből.
De az önsajnálatáról csak a sóhajtása árulkodott. Felvetette a fejét és így folytatta:
– Lássad, hogy én nem akarom mindenáron elkótyavetyélni ezt a sörözőt, mert nekem itt nincs más bajom, csak az, hogy eljárt felettünk az idő. Felettem is, meg a bolt felett is. Ismered az aranyszabályt, hogy minden vendéglőt fel kell újítani legalább tíz évenként. Néha még eljátszom a gondolattal, hogy milyen újításokat vezessek be, de csak legyintek, mert már tudom, hogy nem én lesztek az, aki új fazont ad a kedves sörözőmnek. Talán majd te, vagy valaki más… Az volt az igazi élet, amikor régen a párommal hónapokon keresztül lelkesen tervezgettünk, aztán együtt varázsoltunk át egy üzletet. De most szóba se merem hozni előtte, mert csak elsírja magát. Hát ez az… Én még évekig eltölteném itt a napjaimat, ahol az egész utca ismer, minden boltos a barátom. De a feleségem… Nekem már mellette van a helyem. Szóval nézz szét alaposan, hogy lássad, mibe fekteted a pénzed. Nekem nem hiányzik a dicsőség, hogy a szomszédok egyszer majd azt mondják: no, az öreg milyen ügyesen megszabadult a lepusztult lebujtól.
[ Megjegyzés: Azóta valóban felújították a vendéglőt, rendes nevet is kapott. Most már bárkit meg mernék hívni ott egy italra. ]
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 09-17-2019 @ 12:49 pm
| Hozzászóló: piroman (Ideje: 09-25-2019 @ 05:32 pm)
Comment: Ami afejedben van, az nincs a másik fejében. Figyelj erre! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: thyborc (Ideje: 09-26-2019 @ 06:49 am)
Comment: Köszönöm az észrevételt, kedves Piroman. Majd ha újból sorra kerülök, a befejező IV. és V. részben talán közre adom, ami még a fejemben van. (Előkerülhet még a témában egy újabb pendrive, egy dobozra való van belőlük. Ez sajnos azt jelzi, hogy már túlkoros vagyok.) Bár igazából már szeretnék elszakadni a témától. Üdv. Tibor |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Kankalin (Ideje: 09-26-2019 @ 08:55 am)
Comment: Tibor, be is jött a gyanakvásom, hogy valami "kémkedés" van a háttérben, bár a feltűnés elkerülése végett itt már előkerült egy fröccs is. :) Kicsit érdemes lenne átfésülnöd a szöveget, mert vannak benne elütések és véletlenül benne hagyott szavak. Lássuk, mi történik a következőben... :) Szeretettel: Kankalin |
|
|
|
|
| Hozzászóló: thyborc (Ideje: 09-26-2019 @ 10:23 am)
Comment: Köszönöm az észrevételt, kedves Kankalin. Hamarosan átfésülöm az egész, saját magamtól összeollózott szöveget. Bizonyára tanulságos lesz. Szívélyes üdvözlettel: Tibor |
|
|
|
|
| Hozzászóló: a_leb (Ideje: 09-29-2019 @ 09:52 am)
Comment: Most kicsit hol elnagyoltnak, hol teljes részletességűnek érzem, de a korábbi történeteidnél megszoktam, hogy lassabban bontasz ki egy-egy történetet és/vagy személyiséget. Olvaslak.
aLéb |
|
|
|
|
|
