| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Reciprok Söröző ( IV. ) Ideje:: 10-19-2019 @ 10:43 am |
|
|
|
|
Reciprok Söröző ( IV. )
– No, vége az inkognitónak – gondolta Ujvári. Nem örült neki. Közben a vendéglős felé is jeleznie kellett, hogy figyel rá, hát így szólt:
– Ne haragudj, Lajos bácsi, természetesen én is láttam már olyat, hogy a gyerekek komiszul bánnak a szülőkkel, de a Berci bácsi lányait talán meg lehet érteni. Ahogy elnézem a tutyimutyi öreget, ha nem íratja lányaira a házát, mások talán abból is kiforgatták volna, őt is, meg a gyerekeit is.
– Hát… a megértés igazából mindenkinek kijár, talán még ennek a Rozálnak is, mert nem tudjuk, hogyan jutott idáig. De hogy befejezzem a Berci bácsit: most egy ócska Barkas mikrobuszban lakik valamelyik utcában, és ha elkergetik, tovább gurul néhány sarokkal. Nem néznél ki belőle ennyi vagányságot, igaz? Nem is egyedül csavarog, annyira önállótlan, hogy valaki mindig gyámolítja. Azelőtt egy lezüllött bankfiú volt vele, de jött Rozál, elmarta mellőle, és most ő a rossz szelleme.
– Ne haragudj, annyira életszerűtlen ez a történet, hogy el se tudom képzelni. Haza se jár az öreg?
– Dehogy nem! Tisztálkodni és a nyugdíjáért. De hát mindent én se tudhatok… Télire biztosan otthoni fedél alá húzódik.
– Szóval a nyugdíjáért! Így legalább annyit értek, hogy miért tapadnak rá.
Ujvári épp elég magára maradott embert látott már kocsmában vegetálni, napról napra lejjebb süllyedni, Berci bácsi esete azonban különlegesnek tűnt. Mintha csak erre az életformára vágyott volna egész korábbi életében.
De el kellett halasztani a sorselemzést, mert az asztalnál váratlanul feltűnt Jenszi kisfiús alakja.
– Lajos bácsi kérlek…, légy szíves, mutass be a vendégünknek!
Így indult a kapcsolatuk, ami hamarosan közvetlenebbre fordult, mert a nyomulós fiút egyszerűen nem lehetett lerázni. A vendéglős hamarosan felállt, hogy az üzlete után nézzen, Jenszi pedig mintha csak erre várt volna:
– Elnézést, hogy egyenesen rákérdezek: Valikát meg fogja tartani? Talán már látja, hogy én egyedül miatta járok ide, akár csak sokan mások is.
– Jenszi, maga már többet tud, mint kellene, és többet gondol, mint amennyit tud. De ha akarnék se tudnék igennel vagy nemmel válaszolni. Most viszont én kérdezek valamit. Hátha Dezsőnek lesz igaza, aki finoman szólva esélytelennek nevezte. Miben reménykedik?
– Abban, hogy én mindig el szoktam érni, amit akarok. És ne egy bunkó szavaiból ítéljen meg engem! Talán még azt is elhiszi, hogy gondom van a vizsgákkal… Inkább elmesélem, hogy mi a valóság. Apám építési vállalkozó, logisztikában utazik. Fenn, Borsodban önkormányzatoknak épít korszerű csatornahálózatot, és már most egyetemistaként én készítem a terveket. Én nem csak úgy vaktában vágtam neki a tanulásnak, hogy majd csak akad valami állás a diploma után. Érthető, hogy a munkánkhoz vágó stúdiumokra hajtok rá, a matematikára valahogy nem jut elég idő, de azért túl leszek azon is.
– Ha már ilyen sokat megtudtam… bár akaratlanul, hát én is mere-deken rákérdezek, hogy fizetést kap a papától, vagy csak apanázst? Mert Rezsőnek mintha azt mondta volna, hogy a zsebpénzét várja.
– Az ilyen Rezső-féléknek miért kellene mindent az orrára kötni? Elég, ha annyit mondok, hogy néha az öregemet is megvárakoztatják a pén-zéért, mert megrendelésekért ugye, bizonyos rizikót is muszáj vállalni.
– Aha… És nyilván kellenek a jó kapcsolatok.
– Hát igen. Le kell köröznünk a bunkó szakbarbárokat. De lehet, hogy Tibor bátyámmal is hasonló vizeken evezünk.
– Ha nem is egy csónakban. Nem szerencsések ezek az összehasonlítások.
Ekkor Valika, mintha csak kérték volna, könnyedén letett eléjük két rizlinget. Jenszi pedig egyenesen Ujvári szemébe nézett és nem is teljesen megjátszott ünnepélyességgel így szólt:
– Nem haragszik, ha megkérem, hogy tessék engem tegezni? – Kissé habozott, de mivel árnyaltabb fogalmazás nem jutott eszébe, csak ennyit tett hozzá: – Úgy érzem, mintha az öregemmel beszélgetnék.
Erre ugyan nem számított Ujvári, de úgy látta, hogy belefér a fiúval megengedhető viszonyba, és barátságos szigort játszva belement:
– Egy feltétellel. Ha Tibor bácsinak szólítasz, és szintén tegezel. – Megbízott a fiú otthonról hozott viselkedni tudásában. Akkor is, ha sejtette, hogy Valika miatt van ez a nagy helyezkedés.
Hát koccintottak. Aztán a szokásos udvarias szavak után elakadt a beszélgetés. Lassan felálltak a félig kiivott poharak mellől és kis biccen¬téssel jelezték, hogy majd folytatják.
Jenszi visszament a pulthoz és a maradék ezreseit gyűrögetve kért magának valamit az olcsó tömények közül. Gondolta, hogy ezekkel kihúzza az estét. De Valika nem hagyta:
– Így csak kilőnéd magad, az pedig nem a te stílusod. Ha tényleg nincs pénzed, akkor inkább legyél a vendégem. – Ez a nagylelkűség annak járt ki, akiről tudta, hogy utólag gavallérosan rendezi a számlát. De a fiú hiába bátorodott fel a váratlan kedvességtől, a jótündérke többet már nem ért rá vele foglalkozni, mert egyre nőtt a forgalom. Jött ugyan egy korosodó párocska kisegíteni, feltűnést kerülve, mintha ők is vendégek lennének. Rendben tartják a placcot, az asszonyka a rendelést is ki tudja vinni, csakhogy őket is szemmel kell tartani. No meg Ujvárit is, aki úgy jár-kel, mintha máris ő lenne a tulaj.
Az ugyanis mielőbb elhatározásra akart jutni a vásárlási szándékával, és most már módszeresen mérte fel a lehetőségeket. Azt már látta, hogy itt a törzsvendégek uralják a terepet, és ha sor kerül rá, velük együtt kell megvennie a boltot, mintha a berendezéshez tartoznának. És meg is fogja becsülni őket, mert igen jóravaló, kezelhető népség. Látszik, hogy bírják a zsúfoltságot, sőt mintha abban éreznék jól magukat. Ha nem így lenne, akkor a nyerőgépek bűvölői és a dartsot dobálók eleve elriasztanák őket, bármilyen nagy a hodály. Még jó, hogy a flipper a lengőajtón túl, az előtérben villog és csilingel.
A ténfergők mellett most két stabil csoportot látott megtelepedni. Abból a fajtából valók, akik állandó helyet alakítanak ki maguknak, alkalomadtán az asztalokat is összetolva.
Mindjárt a különterembe nyíló boltív előtt belebotlott egy érdekes kis társaságba. Mint később megtudta, rendes hallgatói valamelyik közeli főiskolának. (Errefelé több is van belőlük.) Egy karizmatikus fickó ült az asztalfőn, és ő tartotta szóval a társaságot. Mintha igét hirdetett volna, olyan folyamatosan szónokot valamiről, de meggyőző erejét aláásta, hogy a tekintete össze-vissza járt, olykor a távolba meredt. Ez a soproni kékfrankos rovására írható, amit háromdecis poharakból folyamatosan kortyolgatott. Lajos bácsi nem kis elismeréssel nyugtázta, hogy egy jó közepes termést már megivott itten, amióta ide járnak, Valika pedig hasonló respekttel váltotta a poharait. Egy feltűnően szép karcsú leányzó volt vele, aki a holmijára vigyázott, időnként még az öltözetét is igazgatta. Egyszóval anyáskodott felette, de az ivászatot már meg se próbálta leállítani, nyilván tudta, hogy reménytelen. Hát az is a hétköznapi rejtélyek közé tartozik, hogy a Madonna szerű jelenség és a többiek miért csüggenek az egyre vizenyősebb szemű fiún.
[ Folytatás: Reciprok Söröző V. ]
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 10-19-2019 @ 10:43 am
| Hozzászóló: a_leb (Ideje: 10-22-2019 @ 06:31 pm)
Comment: Olvaslak, Tibor, bár most hogy régebben tettem, nehezebben helyezkedtem vissza a történetbe... Örülök, hogy írsz.
aLéb |
|
|
|
|
| Hozzászóló: thyborc (Ideje: 10-23-2019 @ 05:11 pm)
Comment: Köszönöm, kedves A_Leb, hogy követted ezt a történetet. Ideje lezárni! Még egy befejező rész jön, aztán új mesébe kezdek. Üdv. Tibor |
|
|
|
|
|
