| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Űrparancsnok detronizálva ( I. ) Ideje:: 11-17-2019 @ 04:39 am |
|
|
|
|
Űrparancsnok detronizálva ( I. )
( Először rövidítve 2013. XII. 28-án jelent meg „3 D sakk” címmel az AVANA PREYER pályázat hivatalos oldalán. )
Áldor az öntudatvesztésig megszédült a zuhanás és a becsapódás közben. Amikor végre felocsúdott, a megsérült mentőkapszulából kicsúszva porhanyós rögöt markolt a keze, akár csak kétszáz éve, az anyabolygótól búcsúzva. Régen volt? Ő ugyan nem állt haragban az idő múlásával. Hála a gondosan beosztott pihentető hibernálásoknak, az űrhajós kapitány most is csak jó ötvenesnek nézett ki.
Még fájt a megszégyenítés, de már nem is nagyon bánta, hogy katapultálták a zendülők kezébe került irdatlan űrhajóról, annyira magával ragadta a sorsváltás élménye. Újra a réges-régen elhagyott szülőföldön! Legyen most ő az anyaföldtől erőre kapó Anteusz! Nem landolhatott volna olyan zord táján a Földnek, amit a felajzott lelkiállapotában kedvesnek ne talált volna. De történetesen egy díszletszerűen idilli vidéket látott maga körül: erdő, rét, kis patak és egy sziklás hegyoldal, aminek csapódva a lélekvesztője az imént sérült meg. Megilletődöttsége gyermeteg érzelgősségbe vitte. Nem tudott betelni az enyhe szélben hajladozó fák, a röpködő lepkék és a zümmögő bogarak csodálatával. Már-már a fűszálak közt mászkáló hangyákat kezdte tanulmányozni, amikor megpillantotta az erdő felől közeledő négylábúakat.
Zsákmányra éhes farkas jött egyik felöl, éppen támadásra készült, de Áldornak a legkevésbé se kellett tőle tartania. A mentőkapszula idejekorán regenerálódott a zűrös érkezés traumájából, és kész volt megvédeni a gazdáját, hiszen erre lett programozva. A csikasz máris lemerevedett, csodálkozva elterült a fűben, majd egy idő múltán szégyenkezve visszakullogott az erdőbe.
Másik irányból egy borjú formájú kutyus közeledett. A nyakába rögzített hordócskával mintha csak valami régi reklámfotóból lépett volna elő. Szelíden tűrte a simogatást, hűséges barna szemeiből ki lehetett olvasnia a kérést, hogy szeretne megszabadulni a koloncától. Ami tulajdonképpen egy szemüvegtok módjára szétpattintható nagyobbacska tartály volt, egyik felében elsősegélyes szerekkel, a másikban bőséges hideg élelemmel.
A lassan kitisztuló agyú Áldornak nem is annyira a figyelmesség, hanem az expressz fogadtatás tűnt fel. Mintha már várták volna! Vagy olyan sokáig hevert kómában, hogy éppen ő hagyott időt egy mentőakcióra? Akkor pedig talán már az űrhajó is leszállt valahol… Sértődötten megvonta a vállát. Ő már nem felelős semmiért, no meg a világűrben szörfözve éppen elege volt az időfolyamatok kuszaságaiból!
A kutyus fel volt szerelve oldaltáskákkal is. Egyiknek a lapos külseje valamiféle képernyőül is szolgált, mert az imént még, ha igaz, óriási vörös kereszt látszott rajta, amit aztán egy üzenet váltott fel:
– Üdv, te szegény homo sapiens! Honnét pottyantál ide? Szóban válaszolj!
– Retúr az űrből. – Kapásból felelt, bár nem is tudta, hogy hová száll a szava. Talán a semmibe? De mégse, hiszen reagálás jött rá, méghozzá dallamos női hangon:
– Ezer szerencséd, kedves szűkszavú barátom, hogy Tarzan egyből megkedvelt. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy az ő megérzése számomra is garancia, mert génjeiben örökölte az emberismeretet. Remélem, nem fogok csalódni benned.
– Szeretnék hálás lenni a barátságos fogadtatásért, csak tudnám, hogy kinek! Egyedül a szépen csengő hangod biztat.
Áldor igazán udvarias akart lenni, de csak efféle bumfordi széptevés tellett tőle. Ami azért az űrhajós kiscsajoknál mindig bejött. De a kellemes, ám határozott hangú ismeretlentől immár kezdett jobban tartani, mint az imént a farkastól.
– Maradjunk annyiban, hogy most letáborozol ott, ahol vagy. Holnap majd elkezdjük az ismerkedést. Vigyázz, mert hideg az éjszaka! Tarzan mindenben segítségedre lesz, de ne feledd, hogy ő nem a szolgád, hanem a társad.
De mennyire hogy a társa! A beszélgetés közben már lemálházta, és most együtt láttak hozzá a kicsomagoláshoz. Először is felállítottak egy sátrat a feneketlennek tűnő táskák tartalmából. A mentőkutya az orrával böködve, szájába fogva, oldalával megnyomva helyezgette a felszerelést, és mellesleg Áldor kétkezi ügyetlenkedését is irányította. A sokat próbált marcona férfi nem tudta megállni, hogy a bozontos nyakát átkarolva megölelje egy óvatlan pillanatban, az pedig röptében körbenyalta az arcát. De amikor mindent elrendeztek, és a sátor előtt egy kis tüzet akart gyújtani, akkor szelíden, ám igen határozottan megakadályozta. Azért némi szabódás után elfogadta a mentőkapszula készletéből kiegészített vacsorát.
De újra feltámadt a gyanakvása, amikor megjelentek az első csillagok, és az égből pottyant űrhajós egyre különösebben kezdett viselkedni. Fejét hátraszegve az égboltra szegezte a tekintetét, össze-vissza forgolódott, hogy más-más nézőpontokat keressen, mert végre úgy láthatott minden csillagképet, mint gyerekkorában, és egyiket se akarta elmulasztani. Még nem gondolta át, hogy azok holnap és holnapután is ugyanott lesznek, és az ő számára talán már örökké. Aligha fog újra közöttük kalandozni. Hihetetlen, hogy éppen egy planéták közül hazakeveredett űrhajósnak lett nagyobb élmény a csillagos égbolt látványa, mint akár a legszebb festői táj a Földön. A Göncölszekér, a Fiastyúk és a többiek mintha már hazavárták volna. A csillagképek várták haza, ide a Földre! A mentőkapszulából előkapott egy távcsövet, aztán csalódottan félredobta, inkább hanyattfeküdt a fűben, hogy jobb látószöget nyerjen. A látványtól határtalanul gazdagnak érezte magát, és megértette, hogy Kopernikusz előtt miért gondolhatta bízvást mindenki, hogy ő a világegyetem középpontja. És évezredeken keresztül a legcsiszoltabb elmék szerkesztettek elméleteket erre a csalóka látszatra…
Tarzan ügyet se vetett a csillagokra, még a teliholdra sem ugatott fel, mint azt a lármás falusi házőrzők szokták. Neki Áldorral volt gondja. Már megelégelte társa különös mutatványait, szelíden megböködve figyelmeztette, hogy ideje lenne lefekvéshez készülődni. Kitartóan noszogatta valamiféle morgás, dorombolás és ugatás keverékéből álló hangon, amit csak azok ismernek, akik már meg tudták szerettetni magukat valaha egy jóravaló kutyussal.
Végül is kellemes vackot készítettek maguknak és nyugovóra tértek. A hálózsákból kinyúlva a gazdi ráhelyezte kezét az alváshoz kuporodott kutyája oldalára, így pihentek volna, de még sokáig nem tudtak elaludni. Tarzan időnként nagyokat sóhajtott, aztán rándult egyet a teste és elmerült az éberalvásban. Áldor aggódva figyelte, aztán amikor végleg elcsendesedett, a saját ábrándjai felé fordult.
Magányos kisgyerek volt, nyaranta nagyapja kertjének végében alakította ki a saját birodalmát, ahol naphosszat eljátszott egyedül. Alkonyatkor a hűséges házőrzőjük jött érte és kedves vakkantásokkal adta tudtára, hogy már várja a vacsorához készülődő család. Tudálékosságra hajlamos kisfiú létére azzal magyarázta a kutyájuk iparkodását, hogy már ő is szeretné befejezni a napot. Akkor még nem tudta elképzelni, hogy az oktalan jószág szeretetből jött érte. Ma már tudja, hogy tévedett, mert a hajdani házőrzőt, akár csak most a Tarzant, igazi szeretet vezérelte.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 12-30-2019 @ 05:05 pm
| Hozzászóló: fényesi (Ideje: 11-18-2019 @ 04:42 pm)
Comment: Olvasom. Jól indul! Üdv. fTJ |
|
|
|
|
| Hozzászóló: thyborc (Ideje: 11-18-2019 @ 10:38 pm)
Comment: Köszönöm a biztató észrevételt! Üdv. Tibor |
|
|
|
|
| Hozzászóló: a_leb (Ideje: 11-30-2019 @ 09:15 am)
Comment: Olvaslak, Tibor, érdekesen jön, izgalmasan indul.
aLéb |
|
|
|
|
| Hozzászóló: thyborc (Ideje: 11-30-2019 @ 10:02 pm)
Comment: Köszönöm, kedves A_Leb! Jó egészséget! Üdv. Tibor |
|
|
|
|
|
