Jeffrey azt álmodta, hogy egy szép élénkzöld pázsiton szaladgál.
Körülötte virágok, fák, a fák lombjain szép tarka énekesmadarak.
Kissé furcsállta, hogy valahogy más szemszögből látja a parkot, mint az normálisan megszokott lenne, mintha összement volna, és az is furcsa volt számára, hogy nem két, hanem négy lába, volt, amit hófehér szőr borított.
Meglátott a park közepén egy szökőkutat.
Óvatos, ámde mégis, elegáns, ruganyos léptekkel lopakodott közelebb a szökőkúthoz.
Amint odaért, a vízben megtekintette a tükörképét.
Egy vastagbundájú, hófehér kandúr macska tekintett vissza rá.
Jeffrey nem ijedt meg a látványtól, sőt inkább egy jó lehetőségnek tekintette arra, hogy új élményekben, új kalandokban lehessen része.
A park fái közül kiválasztotta a legnagyobbat, és az újonnan szerzett macska képességei segítségével egyre feljebb jutott a fa ágai közt.
Amikor már elég magasan volt, lepillantott a parkra.
Onnan fentről tökéletesen átlátta az egészet.
A játszótéren játszó gyerekeket, a sétányokon sétáló párokat, az óráját nézegető üzletembert fekete halszálkás mintájú öltönyben, az egyik padon csókolózó fiatalokat, a parktól kicsit távolabb a fűben megbújó vadnyulat, ami kicsit furcsa is volt számára, mivel a nyúl bár meglapult ugyan, de ettől eltekintve nem igazán zavartatta magát, a parkban levő emberektől, az emberek zajától.
Egy hölgy épp a felé a fa felé haladt a kutyájával, egy hosszúszőrű skót juhásszal, amelyikről Jeffrey nézelődött.
A kutya észrevette a macskatestben levő fiút, és odaszaladt a fa alá, onnan ugatott Jefrey-re.
A fiút nem igazán töltötte el örömmel az események ilyetén alakulása, még akkor sem, ha tudta is, hogy a kutya nem tud utánamenni a fára.
A nő kiabálni kezdett a kutyájának, „Byron! Byron!” de ügy tűnt a kutya a füle botját se mozdítja a hívásra.
Végül a gazdája odaért, és elrángatta a fa alól.
Mikor kellő távolságba értek, Jeffrey úgy gondolta, eleget látott már odafentről, meg aztán, nem szerette volna, ha még egy kutya odaszalad a fához, és ő nem mer lemerészkedni miatta.
Szép lassan, óvatosan lejött a fáról, közben figyelve a környezetét, nem bukkan e fel valahol egy újabb csattogó fogú, morgó, ugató fenevad.
Amikor leért még mindig némileg az előzőleg átéltek hatása alatt ált, de minden igyekezetével azon volt, hogy megnyugodjon, hogy túltegye magát rajta.
Jeffrey macskaösztönei működésbe léptek. Leült, és elkezdte a bundáját nyalogatni.
Kissé zavarta ugyan a szájába került macskaszőr, de mindaddig nem hagyta abba, amíg valami mozgásra nem lett figyelmes a szeme sarkából.
Egy egér volt az.
Jeffrey mindjárt a nyomába eredt. Az egérnek esélye se volt. Sikeresen levadászta.
Ekkor felébredt.
Az ágyán feküdt. Mellette az arcához odabújva ott hevert Cirmi a kedvenc macskája, és egy döglött egér, amit Cirmi hozott be neki a hajnali vadászatából.
Jeffrey igyekezett kiköpni a szájába került macskaszőrt, miközben a kezében az egeret lóbálva, méltatlankodva megszólalt.

Cirmi, már megint!?