A lámpa fénye rám világít,

minden szavad csak úgy kábít,

mint nyári estén a hűsítő bor,

nem köthet röghöz semmilyen kor.


Együtt szállunk, ha húsz, ha negyven,

mindegy merre, az út csak menjen.

Idővel a tér is elgörbül, csak

az számít, hogy Veled gördül,


a szekér, mit már négyen hajtunk,

de tűz lobban, ha összeér ajkunk.

Kitör még a gejzír, a vulkán,

s elönt mindent a szökőár hullám.


Tévedett ki ebben nem hitt,

Te eljöttél és minden meghitt.

Őrült szerelem mit irántad érzek,

s Tőled többet én nem is kérek.


A lámpa fénye Rád világít,

szívem Tőled el nem tágít.

Átlép rajtunk lassan a kor,

de örökérvényű e néhány sor!