Agyzabálás

Az agyzabálás az olyan, hogy hajnali kettő van és sehol a közelben egy aktív pizzafutár, vagy pénzköteg a farzsebben, viszont a hűtőszekrény izzójából ezerrel jön a fény, mert nincs ami az útját állja.
Emlékszel a Szellemirtók első részére?
Na, az!
Szörnyek nélkül.
Persze amikor elszabadul az ember, és sztráda melletti nagyáruházakban költi a pénzt, meg tölti az időt, úgy tele lesz a hideget iparilag magába bocsátó szerkezet, hogy fehér botra van szükség még ahhoz is, hogy megtaláld az 1, 5-ös tejfölt.
Tudod az kék.
Jelenesetben ez most csupán elérhetetlen álom, egy ilyen megfoghatatlan, egy ilyen izé.

Kovászos uborka?
Magában?
Noooooormális vagy?

Ilyenkor érzi magát elérkezettnek az idő, és a nővel - aki az ágy másik oldalán ugyanúgy szenved - különböző éttermeket járunk be.
Virtuálisan.
Persze.
Én többnyire a Burger King-gel szoktam nyitni.
Szerepjáték van, és éhes járókelőt kell alakítanom – egész jól csinálom! – ő pedig, tisztességen, ahogy annak lennie kell, szenvtelenül, „gyere máskor is!”- hangszínen kiszolgál.
Az mondjuk jó, hogy fizetés gyanánt, bármit elfogad.

Ő persze rendszeresen a Gundel-be viteti magát ezeken az éjszakákon.
Mondom is Neki:
„Te figyelj, azért ez így nem, ez hogy veszi ki magát szerinted így, hogy én itt, te ott?”
Libamájra vágyik a szentem.
Há’ tud élni!
Mondjuk azért figyelmes, mert udvariasságból lilahagyma nélkül rendeli.

Észrevetted már, hogy az ember, ha meghívják, hogy gyere, hogy itt és itt, ebben az étteremben találkozunk, és bírlak, meg az OTP is a nyakamban, szóval fizetem a cuccot, együnk egyet…
..., hogy ilyenkor nagyon alaposan szemügyre vesszük az étlapot?
Mert túl drágát azt ne.
Az ciki.
A rántott sajt viszont sértő – „Ne szórakozz már velem!” -, így a középmezőny marad, amit többnyire nem ismerünk, mert hóbelebancos ételnevek, csupa idegen szóval megspékelve, egyszóval megnehezíti a visszafogott – de azért mégse! – ételválasztást.
Persze mindig ilyenkor történik az, hogy az asztaltársaság többi része már rég megkapta az adagját, ami gyanús, és jól érzed, mert a jól átgondolt választásnak az a vége, hogy még a villanyt is, még azt is leoltják, és disznó forog nyárson, meg tűzijáték, miközben lopva nézel a házigazdára, akinek közepes nagyságú izzadság csepp indul el a bal halántékán, hogy hohohóóóóóóó!!!
„Vissza az egészet, vissza!” – gondolod, vagy: „Hidd el, hogy nem drágább a Brassóinál!”.
Ugye.

Agyzabálós éjszakákon – miután körbejártuk Pest kulináris fellegvárait - filmrészletekkel szoktuk még sokkolni egymást.
Megvan a Mr. Saturday Night eleje?
Az egész főcímben csak két kezet és egy nagy főzési előkészületet látunk, miközben Billy Crystal az anyjáról mesél.
Csuda.
Mondom is a nagyszülőnek, tessék ilyesmit nézni, ne azt a nyamvadt Peritol-t, meg a B6-ot szedje az étvágytalanságára.

Bella Martha.
Na ott micsoda gurmand dolgok készülnek a konyhába!

Nagy durranás!
Mondasz amit, a Charlie Sheen olyan komplett amerikai reggelit készít a Valeria Golino hasa tájékán, hogy a nyálad csak csurog, csak csurog.

Az Apádra ütök extráin, a bakik között van egy rész, ahol a De Niro éppen nem bírja abba hagyni a röhögést a vacsora jelenetnél, de belenéz a kamera közepébe, és üzen a rendezőnek:
„Persze! Mert Te ezt nem látod!” – mondja és felemel valami hússzeletnek álcázott, tényleg gusztustalan műanyagot.
„The Food Channel!”

Ott is spórolni kell, hálló!