Ott álltam a lelked előtt és csak
azt láttam, amit látni akartam,
ott álltam a szíved előtt és csak
azt éreztem, amit érezni kívántam.
Felnyílt immár szemem, hogy azt is
lássam, mit még láttatni szeretnél,
engedd kérlek, hogy érezzem mit
szív üzen szívnek, ami oly tiszta, szép.
Bemerészkedtem az érzéseid
közé, de nem mertem körül nézni,
átjárták lényem szép gondolataid,
de nem tudtam mindig befogadni.
Hadd nézzek körül kérlek e gazdag
tárházában érzéseid tengerének,
hadd fogadjam be mind-mind azt a
szépet, mit lényed tud adni lényemnek.
Te légy templomom, te légy hajnalom,
légy csillagos estém, fűből leső kék ég,
erdő, melynek csendje, lelked mélyének
ereje, hogy szívemet olykor felderítse.
Lelkünk mezei virágai közt fogd a kezem
és érezd miről mesél a lelkem, a szívem,
érezd és tudd, hogy volt már sok-sok év,
kívánom magunknak, hogy legyen, legyen még.
|
|
|
|
|
