| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Befogadás Ideje:: 03-20-2023 @ 11:10 am |
|
|
|
|
Árnyéka mögé lopódzom,
súlytalan magánnyá emészt
pillanat kegyelme.
Karjait nyújtja, mint ódon
menedék, hol megpihenek,
s hol elveszek benne.
Oltalom csendjén meghízom,
s kövér esőcseppek alá
lombernyőt tart fölém.
Hiába, mégis elázom,
smaragdzölddé válik lelkem
éjszaka fényszögén.
Megszunnyad bennem is minden
körített levélrezzenés,
szél-tánca megkapó.
Gyönyörét épp úgy élvezem,
mint hanggá csomagolt sóhajt,
éltető-altató.
Most óriássá törpülök
szelíden, észrevétlenül,
még beljebb csalogat.
Kéjízű moraj bent dürög,
szomjoltó kikelet párzik,
zendül már s befogad.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 03-20-2023 @ 11:10 am
| Hozzászóló: Kankalin (Ideje: 04-03-2023 @ 10:32 am)
Comment: Szia Zsolti! :) Gyönyörűek a képeid, megcsodáltam mindet. Egészen egyedi a kifejezésmódod.
Régóta olvaslak, sokféle formában láttalak megnyilvánulni, szerintem ez a legszebb versed. Olyan, mint egy könnyű fuvallat, balzsam a léleknek. A “Most óriássá törpülök
szelíden, észrevétlenül” teszi rá a koronát, onnan elindul a kiteljesedés. A felépítés következtesen ösztönös, ösztönösen következetes. Emiatt lágyan hullámzó, gördül és árad.
Belefeledkeztem, köszönöm az élményt! :) Szeretettel: Kankalin |
|
|
|
|
|
