| Immár csak az igazak álmát aludta, hogy száz nap-évnyi fáradtságától megszabaduljon.
Így, ebben a pózban már sokkal inkább hasonlított az öregtoronyban egy évszázada alvó Csipkerózsikához, aki várja, hogy halálos sebbel szúrt alvó lelkét egy új, egy szebb jövőre szólítsa, a sűrű, tüskés bozóton átkelt, elszánt, megmentő hercegének életre keltő csókja.
* * *
Rhédey, a szürke zakójába bujt tisztiorvos, hazafele bicegve most kezdte, életében először komolyan irigyelni a nemrég látott melegszívű, mosolygós, baráti ember-koszorút. A tettrekészeket, a bátrakat, azokat az embereket, akik az ügyükért, meggyőződésükért és a megismert igazságért, bármikor készek azonnal szót emelni, kiállni, és ha kell hivatásukat és jó hírüket kockára téve küzdeni is. Azokat az embereket, akik között a barátságnak és az egymással való törődésnek különös mércéje és jelentősége van.
Neki igazából többnyire csak beosztottjai, üzletfelei, lekötelezettjei, adósai és felettesei vannak. Azonban soha, egyetlenegyszer sem hívta senki közülük családi körükbe vacsorázni.
Életében, mint már sokszor, most is megfogadta, hogy egyszer erkölcsileg is méltó lesz ehhez a lassan testületté duzzadt, nemes baráti körhöz, és mindjobban újra és újra megerősödött benne a hit, hogy a jó jót szül, és aki ártatlan, annak semmitől sem kell félnie.
Legalább is, amíg a világon ilyen becsületes és önfeláldozásra kész emberek is vannak, akik a hétköznapi életben látszólag szürke kisegerek,
de a sötétségben tiszta erkölcsükkel, és éles eszükkel világító szentjánosbogarak,
ha tavasz borul a világra, kedves beszédükkel, lebilincselő tarka pillangók,
ha pedig kell, olyan tántoríthatatlanok, fényesek, és egyenesek, akár a napba lőtt nyílvesszők.
2004 . 10. 01.
Tizenhét-huszonhárom éves korosztálynak!
|
